8 °C Budapest

200 milliós GVH-bírság a Magyar Telekomnak

2010. október 20. 15:40

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdán 200 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt-re - értesült a Pénzcentrum.hu.

A távközlési társaság még tavaly, október elejétől december elejéig, szervezett egy sms kvízjátékot, 90 Golf, 90 nyertes címmel. A versenyhatóság úgy találta, hogy a társaság a játék feltételeiről és a nyerési esélyeiről az ügyfeleket megtévesztő tájékoztatást adott. Ráadásul a Magyar Telekom az általa küldött sms-ekkel agresszív módon buzdította ügyfeleit a játékban való részvételre, a játék folytatására.

A Pénzcentrum.hu értesülései szerint a GVH mindezt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősítette, így a távközlési vállalkozás 200 millió forint bírságot kapott.

A Magyar Telekom PR igazgatósága lapunkat csütörtök délután úgy tájékoztatta, hogy a Magyar Telekom a GVH határozat írásba foglalását követően, annak tanulmányozása után alakítja ki álláspontját.

A Pénzcentrum.hu-nak nyilatkozott a játék egyik résztvevője is. A játék lényege az volt, hogy minél több, melt díjas, 300 forintba kerülő sms-t küld valaki a Magyar Telekomnak, annál nagyobb esélye lesz az autó megnyereésére. A névtelenséget kérő játékos elmondta: számításai szerint az autó megnyeréséhez 10-12 ezer emelt díjas sms-t kellett elküldeni. A távközlési társaság az akció utolsó napján is arra ösztökélte az addig esetleg csak néhány üzenetet küldő ügyfeleket is, hogy írjanak még sms-t, mert még van esélyük a nyerésre. Márpedig a Magyar Telekomnak tudnia kellett, hogy egyetlen nap alatt 10 ezer smst elküldeni képtelenség.

A GVH csütörtöki közleményében megerősítette lapunk értesülését. A versenyhivatal szerint a játékkal kapcsolatban a Magyar Telekom háromféle SMS-t küldött a fogyasztóknak. Az első csoport a promóciós SMS-ek csoportja volt, amelyek egy része a regisztációt megelőzően érkezett a fogyasztókhoz, más része a regisztrációt követő tájékoztató üzeneteket tartalmazott, illetve játékra buzdított, valamint a helyes vagy helytelen vagy érvénytelen válaszok küldését követően jelent meg a játékosok "postaládájában". A második csoportot maguk a kvízkérdések alkották, míg a harmadikat a promóciós SMS-ek letiltásának lehetőségéről tájékoztató üzenetek.

Eljárása során a GVH megállapította, hogy a játékban jelentős számú, naponta átlagosan több ezer, egyes napokon több tízezer fogyasztó vett részt, akik igen sok SMS-t küldtek 300 forint ellenében, s ebből a Magyar Telekomnak jelentős bevétele származott.

A versenyhivatal a játék promóciójával kapcsolatban egyrészt azt értékelte, hogy megtévesztette-e a Magyar Telekom a fogyasztókat a játékba behívó, illetve a regisztrációt követő egyes SMS-ekkel és más kereskedelmi kommunikációkkal, másrészt azt, hogy a játékban a már regisztrált fogyasztók részére megküldött SMS-ekkel tanúsított magatartása tisztességtelen, agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősült-e.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A regisztrálást megelőzően megküldött SMS-ekről a GVH megállapította: az a tény, hogy a játékban érintett fogyasztók többsége csak egy regisztrációs SMS-t küldött 300 forintért, tehát a kvízjátékban valójában nem vett részt, már önmagában arra mutat rá, hogy a Magyar Telekom által a játékkal összefüggésben megvalósított kereskedelmi gyakorlat alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A fogyasztó ugyanis alappal gondolhatta, hogy a "Golf" szó megküldésével a játékban való részvétele biztosított, az nem igényel további fogyasztói aktivitást, amely azonban nem felelt meg a valóságnak, figyelemmel a játékszabályzatban foglaltakra.

A regisztrálást követően megküldött SMS-ek miatt a GVH a fogyasztó nyerésközeli helyzetére, az aznapi nyerés lehetőségére, esélyére történő utalást, illetve az utolsó napi nyeremény megnyerésének lehetőségéről szóló tájékoztatást kifogásolta. A kereskedelmi gyakorlat agresszív jellegét alátámasztva a GVH - többek között - kiemelte, hogy a regisztrálást követően a játékban résztvevők akár tucatnyi SMS-t is kaphattak egy-egy válasz SMS között, továbbá, hogy ezen SMS-ek célja egyértelműen a fogyasztó sürgetése volt annak érdekében, hogy további emelt díjas SMS-eket küldjön el. Ezzel a gyakorlattal a Magyar Telekom az érintett fogyasztókat a jogszabályokba ütköző módon, agresszíven ösztönözte a játékban való részvételre.

A bírság meghatározásánál a GVH a promócióból származó árbevételből indult ki, valamint súlyosbító tényezőként értékelte többek között azt, hogy a jogsértés több hónapon át tartott, illetve az ügyfelek széles körét érintette - olvasható a közleményben.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?