24 °C Budapest

Mit mondott Orbán a nyugdíjakról?

Pénzcentrum
2010. október 18. 14:02

A magánérdekek és részérdekek kontrollálatlan beengedése katasztrofális következményekhez vezetett, közpénzek elfolytak, a korrupció elburjánzott, az ország csődközeli helyzetbe jutott - jelentette ki a parlamentben napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor. A kormányfő szerint "az állam piacosítása öngyilkos modell", a közérdeket csak az állam tudja érvényesíteni, de az államnak csak a közérdeket kell képviselnie, "semmilyen magánérdeket nem képviselhet". A miniszterelnök hangsúlyozta: "minden magánérdeket kisöprünk az államból", "az államot magánérdekmentes szférává kell tenni". Orbán szavai szerint a második gazdasági akcióterv ezen gondolatok köré épül.

Jövő év első napjától szándékaink szerint arányos adózást vezetünk be. Aki pedig több emberről gondoskodik, az kevesebb adót fizet - fejtette ki a 2011-es adócsomag lényeges elemeit a miniszterelnök, aki szerint az új adórendszer tisztességes és ésszerű lesz.

Ezek után már senkit sem érhetnek meglepetések. Egyszerű adózás lesz, hogy mindenki átlássa, előre tervezhessen, és senki se tudja kibújni alóla - húzta alá. Ez így fair, így lesz rend az adózásban, így tudunk véget vetni a potyautas rendszernek - fűzte hozzá a kormányfő.

A kormányfő szerint közérdek, hogy az állami bürokrácia kevesebbet költsön magára. A felesleges szabályok csak visszaélésre adnak alapot. Úgy számoltunk, hogy legalább 5%-kal tudunk kevesebbet költeni az államra, ezzel több 10 milliárddal marad több a kasszában - magyarázta Orbán Viktor.

Nem lehet erőszakkal belekényszeríteni az embereket egy magánrendszerbe. Nem lehet őket arra kényszeríteni, hogy feltegyék megtakarított pénzüket egy rulettasztalra - kritizálta Orbán Viktor a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert.

Ki kell söpörnünk a magánérdeket az állami vállalatok világából is - tette hozzá a miniszterelnök, aki azt is hangsúlyozta, hogy a magyaroknak elegük van attól, hogy szervezetten hordják ki az állami cégekből a pénzt.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kormányfő szavai szerint tarthatatlan dolog, hogy "bárki számára kötelezővé tegye a politika azt, hogy a pénzét kockáztassa". Megfogalmazása szerint "az állami nyugdíjrendszer az egyetlen, ami képes garantálni a nyugdíjakat", semmilyen magánvállalkozás nem tudja garantálni a nyugdíjakat". A kormányfő kijelentette, ma az álam havonta "30 milliárd forintot utal át magánbefektetők zsebébe", ezt a magánnyugdíjpénztárak irányába való átutalásra értette és szavai szerint a magánnyugdíjpénztári rendszer lényegében olyan kockázatos, mintha valaki tőzsdére vinné a pénzét. "Senkit sem lehet arra kötelezni, hogy tőzsdére vigye a pénzét" - hangoztatta a parlamenti felhördülések mellett.

A kormányfő a 3 évre tervezett válságadók indoklásaként az arányos közteherviselést nevezte meg, szavai szerint most azoktól kérnek hozzájárulást, "akik jelentős profittal rendelkeznek", őket "nagy tisztelettel" arra kérjük, hogy "vállaljanak arányos részt a kilábalásból.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?