A tavalyi adóbevallások szerint valamivel több, mint 200 milliárd forint behajthatatlan követelést számoltak a cégek, ami éppen kétszerese az egy évvel korábbi adatnak. Összesen 6 450 társaság mutatott ki ekkora mértékű behajthatatlan követelést, ebben a számban a pénzügyi tevékenységet végző társaságok is szerepelnek - írja a Napi Gazdaság.
A pénzügyi tevékenységet végző vállalkozások közel 30 milliárd forinttal csökkentették adóalapjukat a be nem hajtható követelések révén érvényesített értékvesztés folytán, ami nagyjából megfelel az egy évvel korábbi szintnek. Így a többi 6200 cég összesen 174,4 milliárd forint követelést számolhatott el. Ez százmilliárd forinttal haladja meg a 2008-as évi adatot, akkor kevesebb mint ötezer cég korrigálta adóalapját ezen a jogcímen.
Átlagosan cégenként 29 millió forintot tett ki a behajthatatlan követelés. Egy évvel ezelőtt ez mindössze 15 millió forint volt. A pénzügyi intézmények esetében azonban éppen fordított a helyzet, az idén átlagban 145 millió forint behajthatatlan követelést írtak vissza, tavaly viszont 172 milliót.

Jelentős adóalap csökkentő tételtől kell búcsúzni, többet idén lehetett utoljára igénybe venni. Ezek közül a legnagyobb érvágást az iparűzési adó érvényesítése jelenti majd, ezt több mint hatvanezer cég vette igénybe 252,5 milliárd forint értékben. Ez az idén mintegy ötvenmilliárd forint plusz adóterhelést jelent majd. Összesen egyébként az idén már igénybe nem vehető adóalap-csökkentő tételek 680 milliárd forintot tettek ki tavaly, amelynek adóvonzata 128 milliárd forint.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







