Így drágul a kávé: megérkeztek a számok

2010. október 11. 04:42

Kávéáremelésre készülnek a kiskereskedők, amint azt már korábbi cikkünkben megírtuk. A világpiaci kávéár emelkedése miatt bekövetkező 50%-os alapanyag-drágulás több országos lefedettségű élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál eredményez 7-10%-os fogyasztói árnövekedést termékektől függően.  

A hírt megerősítették a SPAR, a Coop és más kiskereskedelmi láncok is. Azonban, mint ahogy a SPAR-tól megtudtuk, a saját márkás kávétermékeket nem érinti az áremelés (a cég biztosítani szeretné ezen árucikkeik alacsony árszínvonalát).

A világ legnagyobb piackutató cége, a Nielsen által közölt adatok szerint a kávé a maga 50 milliárd forintos évi forgalmával az 5. a legnagyobb forgalmú termék az élelmiszerek listáján.

Idén az első nyolc hónap kávéeladása meghaladta a 30 milliárd forintot, ami 5%-kal kevesebb a tavalyi értéknél. A fajtákat elkülönítve az őrölt kávé vezet (66%) az instant kávé specialitással (25%) szemben. A szemes kávé értéke stabilan 3 %-ot mutat.

 

Forrás: Nielsen, Pénzcentrum.hu

Amennyivel csökkent 400 négyzetméteres, kisebb alapterületű boltok piaci részesedése (3%), annyival emelkedett a diszkontáruházaké és szupermarketeké. Így a közepes méretű áruházak kávéértékesítési részaránya (35%) megelőzi a hipermarketekét (33%).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Forrás: Nielsen, Pénzcentrum.hu

 

Idei tovább tendencia, hogy növekszik a kereskedelmi márkás kávék forgalmi részaránya, a tavalyi 16%-ról 18%-ra emelkedett, ezzel párhuzamosan az átlagárak 5%-kal csökkentek az idei évben.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18
Agrárszektor  |  2026. május 23. 18:08