21 °C Budapest

Ettől kigubbad a dohányosok szeme! Már a saját lakásukban sem cigizhetnek?

2010. október 6. 18:02

A nyilvános helyekre vonatkozó tiltást a magánlakásokra és a személyautókra is ki kellene terjeszteni egy brit egészségügyi politikus javaslata szerint. Dr. Tony Jewell elmondta, hogy számos bölcsőhalál és gyermekkori asztmás megbetegedés írható a lakáson belüli passzív dohányzás káros hatásainak számlájára.

Az országban már több mint két éve tilos nyilvános helyeken rágyújtani, de az egészségügyi politikus nem éri be ennyivel. Véleménye szerint a gyermekek védelmében rövid időn belül a lakásokra és az autókra is ki kellene terjeszteni a tiltást. Az elképzelés hallatán máris megjelentek a feldühödött ellenzők, akik szerint ez durva beavatkozás az emberek magánéletébe és sérti a szabadsághoz való jogaikat.

A politikus elmondta: "Sok szülő rendszeresen dohányzik a lakásában és az autójában. Felnőttként tisztában vannak a káros szenvedély veszélyes hatásaival, ennek ellenére nincsenek tekintettel a gyermekek érdekeire. Ez a gyakorlat tisztességtelen a gyermekekkel szemben, akik sok esetben kénytelenek elviselni mások káros szenvedélyének a következményeit. Gyakori az ilyen családokban a bölcsőhalál, sok az asztmás megbetegedés, ráadásul a passzív dohányosként élő gyermekek felnőttként hamarabb rászoknak a cigire, mint azok, akik füstmentes családban nőttek fel."

A brit dohányipar szövetség is felemelte a szavát a javaslat kapcsán. A társaság szóvivője elmondta, hogy az elképzelés túlmegy minden határon és sérti az egyének jogait. Hozzátette, hogy az autóvezetés közbeni dohányzás tiltását elképzelhetőnek tartja, de nem egészségügyi, hanem közlekedésbiztonsági okokból.

A Daily Mail napilap megszólaltatott egy dohányzó kétgyermekes anyukát, aki elmondta: "A csemeték előtt soha nem gyújtok rá, de amikor leteszem őket aludni, akkor el-elszívok egy cigit a tévé előtt. Nevetségesnek tartanám, ha ezt törvénysértésnek nyilvánítanák. Ez őrület!"

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?