Komoly kihívások és változások előtt áll a lakossági távközlési piac az Invitel Távközlési Zrt. szerint. Az árak az eddigi tendenciáknak megfelelően csökkenni fognak és abbamarad az egyéni előfizetések értékesítése is. Az ügyfelek a jövőben majd csak szolgáltatási csomagokat vásárolhatnak meg, amibe beletartozik az internet, a vezetékes telefon, a mobil és olyan televíziózás, ahol több napi műsort is vissza lehet nézni.
Az internet piacon erősödik leginkább a verseny, egyre több fogyasztóhoz jut el a világháló a különféle vezetékes - és mobilhálózatokon keresztül. Jelenlegi országos elterjedtsége 38-40% körül áll, ami 25%-os lemaradás az európai átlaghoz (65%) képest.

A mai sajtótájékoztatón napvilágra hozott előrejelzés szerint egy-két éven belül már csak 3-4 lakossági szolgáltató marad fent, aki mind az előbbiekben említett négy területen alkalmazkodni tud a piaci kihívásokhoz és megfelel az ügyfelek elvárásainak.
Zsembery György az Invitel vezérigazgató-helyettese elmondta az MTI-nek, hogy a világháló népszerűsége dinamikusan nő, 2010 végére a háztartások további 4-5%-ában vezetik be az internetet, aminek a térhódítását elősegítik: az alacsonyabb árak, a csomagban értékesített szolgáltatások és az internetes televíziózás iránti megnövekedett igény is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






