A kisboltok alkonya: böjtölnek a magyar kereskedők

Pénzcentrum
2010. október 3. 11:02

Negyven hónapja böjtölnek a magyar kereskedők. Forgalmuk a statisztikák szerint ezen idő alatt folyamatosan csökkent. Ezév júliusában a folyamat megtört, mert 1,7 százalékos forgalomnövekedést mértek 2009 júliusához képest. Örülni azonban még korai lenne.

A válság alaposan megviselte a hazai kiskereskedőket. 2007 márciusában örülhettek utoljára forgalombővülésnek, azóta a vevők egyre kevesebbet költenek. Idén júliusban azonban a folyamat megszakadt, mert szerény mértékben ugyan, de tavaly júliushoz képest 1,7 százalékkal mégiscsak bővültek az eladásaik. Az öröm azonban csak cseppnyi lehet, mert ha az év első hét hónapját összevetjük 2009 hasonló időszakával, akkor még mindig közel 4 százalékkal kisebb az idei forgalom a 2009-esnél.

A lapunknak nyilatkozó szakértők is intenek a túlzott derűlátástól. Kozák Ákos, a GfK Piackutató igazgatója szerint csak annyi történt, hogy a zuhanás dinamikája megtört, a csökkenés azonban folytatódik. Az éves eredmények tehát aligha lesznek rózsásak a kiskereskedelemben. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára sem hiszi, hogy vége lenne a válságnak. Ő úgy látja, a boltosok akkor lélegezhetnek fel, ha forgalmuk eléri a 2007-es szintet.

 

Bolttípusok részesedése a napi fogyasztási cikkek forgalmából (%) (Forrás: Gfk Hungária)


A két szakértő abban is egyet ért, hogy az ágazatot alaposan megviselte a lakossági kereslet csökkenése. 2009 első feléig, 10 ezerrel csökkent a boltok száma és 20 ezer emberrel kevesebb dolgozik az üzletekben. A nehézséget a nagy multinacionális vállalkozásokat és a kis boltokat egyaránt érintették. Előbbiek kényetlenek voltak beruházásaikat elhalasztani, dolgozóik egy részét elküldeni, utóbbiak pedig egyszerűen felhagytak a kereskedelemmel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Kozák Ákos szerint nagy csődökre nem kell számítani, de közép vagy hosszú távon a válságtól meggyengült szereplőket felvásárolhatják szerencsésebb versenytársaik. Ez azonban attól függ, megindul-e a forgalom növekedése. Vámos György szerint ehhez elsősorban a nemzetközi gazdaság motorjának kéne beindulnia és a hazai adóterhelésnek csökkennie. Ez azonban nem fog gyorsan menni, a kiskereskedőknek legalább 2-3 évet ki kell még bírniuk.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem