11 °C Budapest

Kiderült: ennyivel drágul a kenyér!

Pénzcentrum
2010. szeptember 27. 04:44

Néhány hónap alatt 30 százalékkal is emelkedhet a fehér kenyér ára, amelyért év végére kilónként körülbelül 300 forintot kell fizetni. A drágulás oka, hogy külföldön rossz volt a gabonatermés, így ott is szükség van a magyar búzára.

Eddig 5-15 százalékkal drágult a boltokban a kenyér és az áremelkedésnek még nincs vége - állítja Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág igazgatója. Az áremelkedés oka, hogy az elmúlt hónapokban nagyon megnőtt a búza ára. A drágább gabona miatt pedig a pékeknek is többet kell fizetniük a lisztért. Eddig a vásárlók a kereskedőktől remélhettek segítséget. A boltokban ugyanis rendre nemet mondtak a pékek áremeléseire. Most azonban ebben sem lehet bízni. Egyrészt az üzletek saját sütödéi is csak drága lisztből dolgozhatnak, másrészt a kereskedőknek is érdeke, hogy a válság miatt megcsappant bevételüket kissé feljebb tornázzák.

Idén a hivatalos adatok szerint 3,8 millió tonna búza termett Magyarországon. Bár ez jóval kevesebb a megszokott 4,5 millió tonnánál, önmagában ez mégsem indokolná a liszt és a kenyér drágulását. A fő felelős az időjárás. A nagy gabonatermelő országokban ugyanis a kedvezőtlen időjárás miatt gyatra volt az aratás. Búzából hiány alakult ki a világpiacon, így szükség van a magyar gabonára is. A hazai malmoknak nem volt más választásuk, mélyen a zsebükbe kellett nyúlni, hogy meg tudják vásárolni az őrölni valót. A liszt ára ennek következtében 46-55 forintról 62-75 forintra ugrott.

A kenyér gyártási költségének harmadát kitevő liszt drágulása miatt a pékeknek is lépniük kellett, ezért emelkedtek eddig 5-15 százalékkal a kenyérárak. A liszt azonban csak az egyik és nem is mindig a legfontosabb költségelem a sütödék számára. A kenyér árának kétharmadát a közterhek és a kemencék fűtéséhez használt gáz teszi ki. Az elmúlt hónapokban ezek is drágultak ugyan, de a kereskedőket nem hatotta meg, akkor nem engedtek árat emelni a pékeknek. A liszt drágulását azonban a jelek szerint már túl sok volt.

Szeptemberben és októberben újabb kenyérár drágulásra lehet számítani. Ennek mérteke 5-15 százalék lehet. Amennyiben ez bekövetkezik egy kiló fehér kenyér fogyasztói ára kilónként 300 forint körül lehet. Rossz hír a fogyasztóknak, hogy a magas árak tartósnak bizonyulhatnak, mert a búza árának csökkenésére tavaszig aligha lehet számítani.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Agrárszektor  |  2026. április 30. 06:02
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem