Súlyosan károsítják az egészséget a műanyag, a kezelt fa és a műszálas textilek égetése során felszabaduló anyagok, pedig vannak olyan települések az országban, ahol csak hulladékkal tudják befűteni otthonukat az emberek - mondta az InfoRádiónak Lenkei Péter természetvédelmi mérnök, a Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője.
A Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a hulladékégetés a hatályos jogszabályok szerint szabálysértés, illetve bűncselekmény, amiért százezer forintig terjedő pénzbírság vethető ki a levegőtisztasági kormányrendelet alapján.
A leggyakrabban kezelt, műgyantával ragasztott faanyagokat égetek azok, akiknek nincs módjuk más tüzelőt vásárolni, de az is gyakori, hogy ruhaneműt tesznek a kályhába. Lenkei Péter elmondta: előfordult, hogy egy egész település egy helyi varroda hulladékát égette, sőt, a textíliákat az önkormányzat saját autóival hordta szét, és a polgármesteri hivatalban is ezzel fűtöttek.
Hogy mennyire veszélyes a műanyagok égetése, azt egy miskolci eset is bizonyítja: néhány évvel ezelőtt többen meghaltak a kályhából a légtérbe kerülő füstgáztól.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






