Közterület-felügyelőt gázolt a "hamiskártyás" mozgáskorlátozott

2010. szeptember 6. 15:47

A Fővárosi Közterület-felügyelet folyamatos feladatának tekinti a mozgáskorlátozott igazolványok parkolásnál történő használata jogosságának ellenőrzését.

A Városligetben - ahová egyébként is csak engedéllyel lehet behajtani - a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai 2010. szeptember 5-én, a reggeli órákban elkérték egy ott parkoló jármű vezetőjétől az általa használt mozgáskorlátozott igazolványt, hogy megállapítsák a használatának jogosságát.

Mivel az igazolvány olyan személy nevére volt kiállítva, aki nem tartózkodott az autóban, sőt nem is szállították a járművel, a közterület-felügyelő tájékoztatta a gépjármű vezetőjét, hogy jogtalanul használja az engedélyt, ezért azt visszatartotta. Felkérte az autóvezetőt, hogy igazolja magát, de ő ezt megtagadta. Visszaült autójába, és a figyelmeztetés ellenére gázt adott, majd elütötte a gépkocsi előtt álló felügyelőt.

A cég munkatársa a motorháztetőre került, majd néhány méter után leesett onnan. Az elgázolt közterület-felügyelőt mentővel kórházba szállították, aki a baleset során,- a jelenlegi adatok szerint- könnyű sérüléseket szenvedett.

A gépjármű vezetője az autóban még helyet foglaló gyermekkel együtt a helyszínt megállás nélkül elhagyta. A helyszínen tartózkodó kollégák értesítették a rendőrséget, akik később előállították a gépkocsi vezetőjét. Az ügyben a további eljárást a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya folytatja.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01