Hatvan nap elzárás. Ennyire számíthatnak augusztus 19-től a kis értékű, tízezer forint alatti lopások elkövetői egy törvénymódosításnak köszönhetően. A kereskedők örülnek a változásnak. A szigorítástól azt remélik, kevesebb lesz a bolti szarka.
Rendőrkézre kerülhetnek a kis értékű, tízezer forintnál kevesebbet eltulajdonító tolvajok. Ha bebizonyosodik a bűnösségük, hatvan nap elzárás lehet a büntetésük. A fiatalkorú elkövetők sem úszhatják meg. Eddig a kis értékű lopásokat elkövetőkkel nem foglalkozott a rendőrség, a szigorúbb elbánásra egy augusztus 19-én hatályba lévő törvénymódosítás teremtett lehetőséget.
A változásnak örülnek a Magyar Nemzetnek nyilatkozó hazai kiskereskedők. Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője elmondta: milliókat költöttek biztonságra, ám nem tudták mérsékelni a bolti szarkák által okozott kárt. A szabálysértési törvényt pontosan ismerő tolvajok sokszor szervezetten, kiskorúakat használva loptak, majd zsákmányukat néhány órán belül értékesítették.
Különösen a hipermarketekben jelentett gondot a lopások kezelése, hiszen a biztonsági személyzet jogosítványai elég szegényesek - nyilatkozta a lapnak Balatoniné Kiss Judit, a Magyra Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára. A cikk szerint eddig a lefülelt tolvajokat a jegyzőkönyv felvételét követően elengedték, az önkormányzatok pedig legtöbbször csak szóbeli figyelmeztetésben részesítették őket.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







