Kiderült, hol él a legtöbb nyugdíjas Magyarországon

2010. szeptember 2. 05:22

Közel 3 millió nyugdíjas él ma Magyarországon. A nyugdíjban, járadékban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők népességen belüli aránya az ország nyugati és középső részében 1-2 százalékponttal alacsonyabb, míg a Dunától keletre eső országrészben és a Dél-Dunántúlon magasabb az országos átlagnál.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2010. januárjában 2 millió 980 ezer személy részére összesen 249,4 milliárd forint nyugdíjat, járadékot, illetve nyugdíjszerű ellátást folyósított. Az ellátottak a népesség 29,8%-át tették ki, számuk 1,7%-kal csökkent a 2009. januárihoz képest, miközben a folyósított ellátások összértéke 4,1%-kal növekedett.

 

Nyugdíjban, járadékban és nyugdíjszerű ellátásban részesültek népességen belüli aránya; %; 2010. január (Forrás: KSH)


A nyugdíjban, járadékban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők népességen belüli aránya az ország nyugati és középső részében 1-2 százalékponttal alacsonyabb, míg a Dunától keletre eső országrészben és a Dél-Dunántúlon magasabb az országos átlagnál. Ez alól csak az észak-alföldi Hajdú-Bihar megye kivétel, ahol a népesség 28,2%-a részesül nyugellátásban.

A nyugdíjasok aránya legkisebb, 25,3% Pest megyében, legnagyobb pedig, 35,5% Békés megyében.

A nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők struktúrája régiók és megyék összehasonlításában jelentős eltéréseket mutat. Az öregségi nyugdíjasok részaránya az Észak-Alföldön 43%, azon belül is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb, ahol csupán az ellátottak egyharmadát teszi ki. Budapesten, Pest és Nógrád megyében, valamint a Dunántúl nyugati és a Balatontól északra fekvő megyéiben ugyanakkor az országosnál jóval nagyobb az öregségi nyugdíjasok aránya az ellátottakon belül.

Tízezrével utasítják el a nyugdíjkérelmeket Magyarországon! Kattints!

A korhatár alatti rokkantnyugdíjasok aránya Tolna, Békés, Szabolcs-Szatmár és Csongrád megyékben a legmagasabb, az országost (12,7%) meghaladóan 17-18% között volt. A legnagyobb területi különbségek az egészségkárosodott személyek szociális járadékaiban részesültek között fordulnak elő. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében arányuk az ellátottak 16%-át tette ki, a többi megyében 10% alatt maradt.

A fővárosban és a Nyugat-Dunántúl megyéiben - ahol legmagasabb az öregségi nyugdíjasok aránya - kisebb a rokkantsági nyugdíjasok, és különösen alacsony az egészségkárosodott személyek részaránya.

 

Nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesültek megoszlása ellátási formák szerint, 2010. január (Forrás: KSH)

 

A nők többen vannak

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nyugdíjasok, járadékosok nemek szerinti összetételét szinte valamennyi fő ellátási formában nőtöbblet jellemzi, ami többek között a nők születéskor várható magasabb élettartamával, népességen belüli részarányuk növekedésével, és a számukra biztosított, ma még alacsonyabb nyugdíjkorhatárral hozható összefüggésbe.

Az ellátottak egészét tekintve a nők aránya 60%, ezen belül az öregségi nyugdíjas nőké 62%, a hozzátartozói nyugdíjasoké 96% volt.

A főbb ellátási formákban részesülők nemek szerinti megoszlása a régiók, azon belül az egyes megyék között is eltérő. A saját jogú nyugdíjas férfiak aránya például Budapesten a legalacsonyabb (37,7%), ugyanakkor a hozzátartozói nyugdíjasoké itt a legmagasabb (9%, országosan 4,2%.)

 

A nyugdíjasok megoszlása főbb ellátási formák és nemek szerint, 2010. január (Forrás: KSH)


A korbetöltött rokkantsági nyugdíjasok között férfitöbblet tapasztalható, ez alól csak a közép-magyarországi régió és Somogy megye kivétel. A korhatár alatti rokkant nyugdíjasok körében néhány évvel ezelőtt még határozott férfitöbblet mutatkozott, ami 2010 januárjára a megyék mintegy felében megszűnt.

 

Forrás: KSH - Nyugdíjasok, nyugdíjak, 2010

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 20:29