200 milliós adócsalást lepleztek le a pénzügyőrök

2010. augusztus 28. 14:02

Különösen nagy értékre elkövetett adócsalást, és munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalást tárt fel a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala egy szolnoki székhelyű cég vonatkozásában.

A céget eredetileg csődbűncselekmény elkövetése miatt kezdték vizsgálni, mivel képviselője a felszámolási eljárás során nem számolt el a cég vagyonával. A cég ügyében elrendelt nyomozás kapcsán a pénzügyőr nyomozók azonban további bűncselekményeket tártak fel.

Az ügyvezető három éven keresztül valótlan ÁFA bevallásokat adott be, illetve valós bevételeket hallgatott el, aminek következményeként 50 millió forintot meghaladó ÁFA hiányt okozott a központi költségvetésnek.

A cégvezető ezen túlmenően több évi tevékenysége során alkalmazott munkaszerződés nélküli munkavállalókat, akiknek bért fizetett anélkül, hogy a bérükhöz tartozó járulékokat bevallotta és befizette volna. A rendelkezésre álló adatok szerint több mint 200 millió forint járulékot nem fizetett meg.

A jelenleg is tartó eljárás során a vámnyomozók két gyanúsítottat hallgattak ki. Amennyiben az ügy a bíróság elé kerül, a bűncselekmény elkövetői akár 2-8 évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphatnak.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?