A tervek szerint 2011 őszén nyit a szegedi Árkád; a háromszintes, 41 ezer négyzetméter alapterületű bevásárlóközpontban 130 üzlet működik majd - közölte Christoph Agustin, az építtető ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője kedden a csongrádi megyeszékhelyen.
Az igazgató beszámolt arról, hogy az ECE és a Westdeutsche Immobilienbank AG 74 millió eurós összegű építésfinanszírozási szerződést írt alá a 100 millió eurós teljes költséggel megvalósuló bevásárlóközpontra. Az Árkád Szeged ezzel Magyarország jelenleg legnagyobb külföldi tőkével finanszírozott építési projektjeinek egyike.
Több mint egy évvel a nyitás előtt az üzletek felét már sikerült bérbe adni - mondta a szakember a létesítmény ünnepélyes alapkőletétele előtt tartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a bérlők között olyan nagy nemzetközi divatmárkák is szerepelnek majd, amelyek jelenleg nem képviseltetik magukat Szegeden; a bevásárlóközpont megnyitása után ezer helybéli számára nyújt munkalehetőséget.
Az Árkád Szeged építése az ütemterveknek megfelelően halad, a 100 ezer négyzetméter bruttó alapterületű beruházásnál átlagosan 800 főt foglalkoztatnak. Az építtető ECE-csoport 1965 óta fejleszt, tervez, kivitelez és ad bérbe bevásárlóközpontokat. Jelenleg Európában piacvezető vállalkozásként 14 országban 116 központot üzemeltet. A 3,6 millió négyzetméteres alapterületen 12,5 ezer üzlet működik, s a csoport éves forgalma 13,3 milliárd euró. Magyarországon az ECE a főváros mellett Pécsett, Győrött és Debrecenben működtet bevásárlóközpontot.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







