20 °C Budapest

Egy óra alatt elkapkodták az összes félmilliós forintérmét

Pénzcentrum
2010. augusztus 23. 15:47

A jegyzés kezdete után egy órával már nem volt kapható a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott eddigi legnagyobb címletértékű érme.

Mint arról a Pénzcentrum már korábban beszámolt az MNB egy új emlékérme-sorozatot indított útjára Szent István király Intelmei Szent Imre herceghez témakörben. A sorozat első két darabja, egy 500 ezer és egy 50 ezer forintos arany emlékérme csak nemrégiben került kibocsátásra.

Az érmékről részletesebben: 500.000 forintos érmét bocsát ki az MNB

Az érmék közül a nagyobbik címletértékű egyértelmű sikert aratott az érmegyűjtők körében, ugyanis az összes, 500 darab verhető példányt egy órával a jegyzés megindulása után eladta a jegybank - hangzott el az MNB mai sajtótájékoztatóján. Így a nagyjából 3,5 havi hazai nettó átlagfizetést képviselő érmére vágyakozók már csak másodkézből juthatnak hozzá a félmilliós érméhez.

Nem érdemes várniuk a vásárlással azoknak, akik az 50 ezer forintos érmére pályáznak, mivel ebből (a legfeljebb 5.000 darabban verhető, 2 dukát, azaz 6,982 gramm tömegű, 986 ezrelék finomságú arany érméből) is már csupán 100 darab jegyezhető - közölte érdeklődésünkre a jegybank kommunikációs osztálya. Az érméket a Magyar Pénzverő Zrt. honlapján vagy az MNB Látogatóközpontjában lehet megtekinteni és megrendelni. Az 50 ezer forint névértékű emlékérme sem olcsó, 85 ezer forintba kerül a Pénzverőnél, emellett az ár mellett eltörpül a hozzá kérhető 900 forintos díszdoboz költsége.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
MEDIA1  |  2026. június 11. 10:38
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa keddi ülésén eljárást indított a Tóalmási...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?