A szövetségeseinkkel való kapcsolat javítása és az euró bevezetése jelentősen hozzájárulhatna a gazdasági növekedéshez - mondta Sinkó Ottó.
Az angol-magyar jó fél évszázada különlegességszámba menő esemény, még akkor is, ha mindkét csapat gyengélkedik. Így aztán nem meglepő, hogy az elmúlt hét legnépszerűbb eseménye a fogadók körében az Anglia-Magyarország barátságos válogatott mérkőzés volt.
Közel 65 ezren kötöttek fogadást valamilyen kombinációban, s 42 milliónyi tétet tettek fel. Sokan, 54 és fél ezren választották a kínálatból a Dánia-Németország találkozót is, de ehhez mérten meglepően szerény, összesen 18 milliót kitevő tétösszeget kockáztattak. Egy-egy belga (Anderlecht-Germinal Beerschot: 39 568 fogadás), holland (Ajax-Vitesse: 35 941 fogadás) és angol (Chelsea-West Bromwich: 38 030 fogadás) bajnoki fért még be a népszerűségi lista első ötjébe.
A legtöbb nyereményt, 32 millió 400 ezret - s ez magyarázat az elsőre tán furcsának tűnő címre - az angolok győzelmét követően fizette ki a játékszervező. Más lett volna a helyzet, ha a végén az a Gera-helyzet bemegy. Svéd bajnoki, a Norrköping-Hammarby következik a sorban, 27 milliót meghaladó összesített nyereménnyel, míg a Stevenage-Portsmouth (Angol Liga) a harmadik, 25 millióval.
A hét legváratlanabb eredménye a Fény Stadionjában született, ugyanis a nagy Benfica otthon kapott ki a kis Academicatól. 11 és félszeres szorzóval nyert az a 178 "vátesz" (a meccsre fogadóknak még 1%-a sem), aki ezt a "képtelen" 1-2-t előre látta. A számos meglepetés közül magyar vonatkozása miatt emeljük ki a Basel-Luzern svájci bajnokit. A Debrecent leiskolázó Basel sima 1-4-gyel kullogott le saját pályájáról, s erre a kimenetelre (még csak nem is a vereség mértékére) közel 18 ezerből alig ötszázan tippeltek.
A magyar érdekeltségű események között természetesen úszócsillagaink szereplése is helyet kapott. A fogadók optimizmusát és szakértelmét mutatja pl., hogy Hosszú Katinka 200 mellen elért győzelmét igen nagy arányban, 11 656-ból 10 090-en fogadták meg. Két, a tippmixelők számára eltérő végeredményt hozó NB I-es futballmérkőzést érdemes még kiemelni. A Debrecen-Kecskemét (6-2) majd mindenkinek - 20 706-ból 18 222-nek - bejött. Ugyanakkor az MTK-Videoton (0-3) csak a felének, 22 ezerből 11 ezernek.
Egy dunaújvárosi fogadó 400 forintra nyert 390 ezer forintot, s ezzel az ország legügyesebb tippmixelőjének bizonyult az elmúlt héten.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








