Még nem lehet tudni pontosan, hogy milyen összegű profitot hozott az idei Sziget, de annyi biztos, hogy nem zártak veszteséggel a szervezők - írja a Napi Gazdaság.
Az előzetes várakozások szerint nagyjából 50-100 millió forintos profitot könyvelhet el a Sziget fesztivál. A végleges kalkulációkat azonban csak a helyreállítás összes költségének ismeretében lehet elvégezni - írja a lap.
A 2010-es Sziget szervezői idén mintegy 2,7 milliárd forintos árbevételre számítottak, melyből 7% származott vendéglátásból, 25% a szponzori pénzekből. Az összeg kicsivel több mint kétharmada pedig a jegyárbevételekből jött össze. Idén összesen 382 ezer látogatója volt a Szigetnek, nyolcezerrel kevesebb a tavalyi számhoz képest - nyilatkozta a lapnak Gerendai Károly a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója.
Az összes látogató körülbelül harmada volt külföldi (főként hollandok, franciák, németek, olaszok), azonban az egyes napokon a látogatók nagyjából 50-50%-a jött belföldről illetve külföldről. A magyarok jellemzően a napijegyeket keresték, míg a külföldiek tipikusan hetijeggyel látogatták a fesztivált.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







