18 °C Budapest

Gazdahitel-Gazdakártya: szeptembertől tovább bővülő lehetőségek

2010. augusztus 12. 13:02

Fél év alatt 12%-kal bővült a Gazdahitel-Gazdakártyát igénylő agrárvállalkozók köre: 2010. június 30-án 1855 ügyfél számára immár több mint 10,5 milliárd forintnyi kedvező kamatozású hitelállomány állt rendelkezésre. Két és fél év pozitív tapasztalataira építve szeptembertől tovább bővülnek a Gazdahitelhez kapcsolódó lehetőségek: a maximális futamidő 3 évre hosszabbodik, és ingatlanfedezet mellé nem lesz szükség harmadik személy készfizető kezességére sem.

A Gazdahitel, illetve a hozzá kapcsolódó Gazdakártya továbbra is a hazai agrárhitelezés sikertörténetei közé tartozik. Az elsősorban egyéni és családi gazdálkodókat, valamint őstermelőket célzó konstrukció jelentős piaci rést tölt be 2007 év végi indulása óta a korlátozott eszközökkel és tartalékokkal rendelkező mezőgazdasági kisvállalkozók gyors és rugalmas hitelezése révén.

A termék rugalmas futamideje (amely jelenleg 91-től 2 évig terjed) eddig is lehetővé tette, hogy az eseti likviditási gondok enyhítése mellett akár tartósabb forgóeszköz-szükségletek kielégítésére és beruházások finanszírozására is igénybe vehető legyen. Ez a lehetőség bővül szeptembertől azzal, hogy a TakarékBank és a forgalmazásban résztvevő integrált hitelintézetek az új igénylésű ügyleteknél a maximális futamidőt további egy évvel, 3 évre növelik.


Egerszegi Ádám

"Az immár évek óta tartó gazdasági válság mellett igen sok agrárvállalkozót sújtottak a nyár eleji heves árvizek, ezért az év végéig újabb felfutást várunk mind a hiteligények, mind a jelenlegi szerződések megújítása tekintetében. - ad előrejelzést Egerszegi Ádám, a TakarékBank Takarékszövetkezeti Üzletágának igazgatója.

A Gazdahitel ugyanis ideális, és gyakran az egyedüli lehetősége az eredményesen gazdálkodó, ám rendkívüli események hatására átmeneti pénzügyi problémával küzdő gazdálkodók számára ahhoz, hogy biztosítani tudják vállalkozásuk folyamatos működését. A mostani futamidő-módosítás hatására ugyanakkor arra is számítunk, hogy a Gazdahitel egyre szélesebb körben szolgálja majd különféle, hosszabb távú beruházások finanszírozási igényeit is."

A Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A TakarékBank által kialakított és a Takarékszövetkezeti Integráció körébe tartozó Takarékszövetkezetek/Bankok által forgalmazott Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció sikerét annak számos előnye biztosítja: a kedvező kamat mellett (1 havi BUBOR + 4,5%/év) alacsony garanciadíj és gyors elbírálás jellemzi, a hitelhez széles körben felhasználható MasterCard Electronic Business kártya jár. Bár az 1-15 millió forint között nyújtható hitel csak mezőgazdasági termék előállítását finanszírozhatja, az összeg akár forgóeszközök, akár beruházások finanszírozására felhasználható. A szeptembertől 91 naptól már három évig terjedő futamidő szintén rugalmas lehetőséget nyújt a kívánt finanszírozási cél megvalósítására.

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány a program sikerét kedvezményes díjú készfizető kezesség vállalásával segíti. A konstrukció jelenleg gyakorlatilag az egész országban, 81 takarékszövetkezet/bank 950 fiókjában elérhető.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 09:45
Nem mindenki jogosult az Otthon Startra - de attól még venne lakást, és hitelt is szeretne igényelni...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 09:28
Pályázati ellentmondásokról, összeférhetetlenségi kérdésekről, a LinkedIn-tiltásról és a saját Faceb...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 09:18
Öt százalék - az amerikai részvénypiac mágikus fájdalomküszöbe, amitől a befektetők nagyja retteg. A...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?