478 millió forintba kerül az M4-es autópálya M0 - Cegléd közötti 45,5 kilométeres szakaszának tervezése - derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben közzétett tájékoztatójából.
Az összegért cserébe az UTIBER Közúti Beruházó Kft. vállalja a szakaszra vonatkozó környezeti hatástanulmány készítését, környezetvédelmi engedély megszerzését, engedélyezési tervek készítését, építési engedélyek megszerzését és a kiviteli tervek készítését. Az M4 autópályát 2x2 forgalmi sávosra tervezik 3,75 méteres sávszélességgel és 130km/h-s tervezési sebességgel. A szakaszra 19 db aluljárót, ebből 8 db külön szintű csomópontot is terveznek.
Korábban: Melyik Magyarország legveszélyesebb gyorsforgalmi útja? - Sosem találnád ki!
A Közbeszerzési Értesítőben egy másik gyorsforgalmi út tervezésével kapcsolatos tájékoztatást is közzétett a NIF. Az M86-os Szeleste és Csorna közötti szakaszának engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítését 789 millió forintért vállalata az ÚT-TESZT - UNITEF Konzorcium. A mintegy 41 kilométeres útszakasz új nyomvonalon, 2x2 forgalmi sávval épül ki, melyeknek sávszélessége 3,5 méter lesz. A szakasz terveire 4 darab külön szintű csomópont is kerül. A 44 darab műtárgy és 5 darab környezetvédelmi műtárgy mellett két komplex pihenőhelyet is tervez a konzorcium.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Az OTP Bank elkötelezett a digitális fejlesztések támogatása mellett (x)
Új, online gyorsan és kényelmesen igényelhető hitelterméket vezetett be az OTP Bank kisvállalkozói ügyfelei számára
-
Jön a nyári kupondömping a SPAR-nál! (x)
Több száz termék akár féláron – indul a SPAR nyári kuponakciója! Júliusban visszatérnek a SPAR kuponnapok, ahol nemcsak a strandtáskád, hanem a bevásárlókosarad is tele lehet kedvezményekkel!
-
Digitális vállalkozói számla a BinX-től (x)
Gyors, modern és ügyfélbarát vállalati számlaszolgáltatást kínál a hazai neobank, a BinX, sőt a tranzakciós illetéket sem hárítja át ügyfeleire.


