Fillérekért vehetünk nyaralót a Balatonnál

Pénzcentrum
2010. augusztus 8. 07:02

Balatoni nyaralók féláron A vevők azt érzik, hogy a balatoni ingatlanpiac árszintje mostanában éri el a tényleges mélypontját. Egyes esetekben találkozhatunk 30-40%-os kínálati áreséssel is, amiben pedig még mindig benne van a mostanában szokásos 5-15% közötti alku potenciál. Azok az eladók, akik megtehetik, még mindig a racionálisnak tűnő kivárásra játszanak

A balatoni régióban tevékenykedő ingatlanosok szerint a tavalyi évhez viszonyítva az idei szezonban beindulni látszik a tóparti ingatlanpiac. Az árak ugyan még mindig a padlón vannak, sőt, egyes esetekben még a 20-30% közötti áresésekből is tovább lehet alkudni. Békesi Béla, a balatonlellei Balatop ügyvezetője konkrét példákat is említett a hatalmas áresésekre. Az általa kezelt ingatlanok között volt olyan parti településen található családi ház, amely az elmúlt fél évben esett 10.5 millióról először 9, majd 8.5 millióra, míg végül a tulajdonosok mára már akár 7.9 millióért is eladnák az ingatlanjukat, és ebben még nincs benne a manapság szinte kötelező alku. Egy másik esetben a vízparttól 8 kilométerre található településen az eredeti 9 milliós árból kényszerült drasztikus engedményekre az eladó, mivel sem 7.6, sem 6.5 millióért nem kelt el az ingatlanja. Ma 5.5 millióért próbál megválni nyaralójától.

Békesi szerint a piacot leginkább a kivárás jellemzi. Az emberek várnak a kormány lépéseire, a gazdaság alakulására, a hitelekkel kapcsolatos döntésekre, és úgy általában mindenre, ami csak minimálisan is befolyásolhat egy ilyen hosszú távú beruházást. Az egyre élénkülő keresgélők elsősorban az olcsóbb kategóriájú nyaralók között szemezgetnek, melyek közül a legtöbb nem vízparti ingatlan az 5 és a 15 millió közötti, vagyis olcsó árkategóriába sorolható. További jó hírnek számít, hogy ahogy Békesi meséli, a Balatonnál kezdenek újra megjelenni a nagyobb tőkével gazdálkodó magánbefektetők, akik középtávon jelentős lendületet adhatnak a térségnek.

 


Benna Zsolt, a balatonfüredi Otthon Centrum irodavezetője is hasonlóan vélekedik a kereslet alakulásáról, és a környéki ingatlanok árairól. Véleménye szerint a lakás és nyaraló árak valóban alacsonyan vannak a magyar tenger partján, de ő ezeket az árakat tekinti reálisnak. Az északi parton a potenciális vásárlók inkább a 15 millió forint körüli lakások és a 30 milliós kúriák után érdeklődnek. A legfontosabb szempontok a közművesítettség, és a magasabb kategóriában a panoráma, valamint a tulajdonos rugalmassága, ami elsősorban a vételárra vonatkozik. Az irodavezető elmondása szerint az elmúlt egy-két hónapban 2-3 ügyletet zártak le sikeresen, ami még mindig nem a fénykort idézi, de némi optimizmusra ad azért már okot. A cég kínálatában a 30 nm körüli balatonfüredi 6-8 milliós nyaralóktól kezdve, a szintén füredi 10 milliós téglalakáson át, 10-12 milliós szigligeti és badacsonyi víkendházakon át sok különböző típusú ingatlan megtalálható. Benna elmondása szerint a 40-50-60 nm-es 15 millió körüli nyaralók mennek most igazán jól, az 50 nm-es alapterületű, 2-3 szintes üdülőkön viszont szinte képtelenség túladni. Az irodavezető összegzésében azt hangsúlyozta, hogy mozgás már tapasztalható, az árak ugyan még stagnálnak, de középtávon már emelkedő tendenciát mutatnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Erős a túlkínálat

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm