Csúszik a házi pálinkafőzés szabályait rögzítő, módosított jövedéki törvény és a kormány 29 pontos akcióterve több elemének hatályba lépése.
A törvényt a parlament elfogadta, de Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke várhatóan augusztus hatodikán írja alá, ezután kerülhet csak a köztársasági elnök elé, akinek szintén alá kell azt írnia, mielőtt a Magyar Közlönyben megjelenik. A törvény pedig csak a közlönyben történő közzétételt követő 45. napon lép hatályba.
Korábban: Lavinát indított el Orbán pálinkás bejelentése
A televíziók idézték a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatását, amely szerint ugyanígy Lezsák Sándor és Schmitt Pál köztársasági elnök aláírására vár a kisadókra vonatkozó törvény, melyben a vendéglátósok televíziókra vonatkozó üzemben tartási díját törlik el, valamint a módosított illetéktörvény is. Ez adómentessé teszi a családon belüli gazdaságátadásokat és illetékmentessé teszi a termőföld, tanya, mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivont területek, építmények és ingóságok tulajdonának, illetve vagyon értékű jogának megszerzését. A törvény a közzététel után három nappal lép hatályba.
A Népszabadság arra figyelmeztet: aki otthon most nekilát a megígért 50 liter pálinka legálisnak hitt lepárlásához, okkal számíthat büntetésre. Ennél lényegesebb jogszabályok is késnek: így a társasági-adókulcs 19-ről 10 százalékra történő, már júliustól esedékes csökkentése 500 millió forintos adóalapig, illetve a háztartásban és a ház körüli munkákban segédkezők jövedelmének adó- és járulékmentessé tétele havi ezerforintos regisztrációs díj megfizetése ellenében. Utóbbinál és az ingatlan-bérbeadást kedvezményessé tevő jogszabálynál az utolsó pillanatban dátumozták át az elsejét 15-ére - írja a lap.
Egyes családok tragédiáját tetézheti, hogy az akciótervben meghirdetett egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentessége is csúszik, így aki a Lezsák-Schmitt-taktikázás idején veszíti el hozzátartozóját, még a régi szabályok szerint kénytelen megfizetni az illetéket - írja a Népszabadság.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







