A Tokaj Kereskedőház Zrt. a héten kezdi exportálni a tengerentúlra 3 puttonyos aszúját. A társaság borai 2010-ben már 24 országban találnak piacra - közölte Kiss István vezérigazgató a tegnap Tolcsván tartott sajtótájékoztatón.
A pénzügyi-gazdasági válság ellenére dinamikusan nő a kizárólag állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház exportja, az évente átlagosan értékesített 7 millió palack borból 3 millió jut külpiacra, ebből 2,5 millió a kelet-európai országokba.
A vezérigazgató elmondta, hogy a cég és az amerikai Costco üzletlánc megállapodása alapján csütörtökön megkezdik amerikai exportjukat, az idén 250 ezer palack 2001-es évjáratú, díszdobozos csomagolású, 3 puttonyos aszút forgalmaznak a tengerentúlon.
Tokaji: a mindennapok hungarikuma - interjú a vezérigazgatóval
A vezérigazgató - akit a július eleji rendkívüli közgyűlésen az állami tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megerősített posztján - hozzátette, hogy a boraik 60%-a belföldön, 40%-a külföldön talál vevőre.
Tavaly mintegy 10%-kal, 3,2 milliárd forintra csökkent a társaság árbevétele, elsősorban a nehezedő gazdasági körülmények miatt. A belföldi eladások estek vissza 15%-kal, az export pedig 8%-kal haladta meg a megelőző évit. Idén, a tavalyihoz hasonló árbevétellel, és mintegy 55 ezer hektoliter bort értékesítésével számol a cég.
Magyar sikertörténet: itt a mindennapi hungarikum!
A kereskedőház kétezer Tokaj-hegyaljai szőlősgazdával áll szerződéses kapcsolatban, az alapanyagot tőlük vásárolja fel, és pontosan, meghatározott időn belül fizet nekik - hangoztatta a vezérigazgató. Megfogalmazása szerint a gazdákkal való összefogás szélesítésén túl nemzeti egységre is szükség van a "Tokaji" érdekében, a cél az, hogy a Magyarország egyik védjegyévé vált bor minél több országban jelenjen meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Elmondta: az elmúlt években olyan jelentős fejlesztések valósultak meg a történelmi borvidéken a kereskedőháznak köszönhetően, amelyek révén megújulnak a szőlődűlők, a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiáját hozták létre.
Hoppá! Magyarországról cikkez a New York Times!
A magyar borpiac egyik legnagyobb problémájának a pincészetek közötti összefogás hiányát, a megfelelő minőség és mennyiség produkálását nevezte a vezérigazgató, aki szerint a Tokaj Kereskedőház úgy törekszik minél több pincészet integrálására, hogy közben megőrzi a térség hagyományait.
Marcinkó Ferenc, a cég termelési és műszaki igazgatója a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy az idei év rendkívüli csapadékos, egyben kánikulai időjárása nem kedvez a szőlőnek, a borvidéken várhatóan a tavalyinál mintegy 30%-kal kevesebb szőlő terem.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







