19 °C Budapest

Jól fogynak idén a villanykörték!

Pénzcentrum
2010. július 19. 15:32

A Philips legfrissebb negyedéves gyorsjelentése szerint idén megugrott a villanykörték, valamint televíziók forgalma, és várakozásaik szerint ez a tendencia év végéig folytatódni fog.

A holland elektronikai cégóriás az idei év első három hónapjában 262 millió eurós nettó profitot könyvelhetett el, szemben a tavalyi 45 millió euróval, mindezt úgy, hogy közben magasabb adókkal, és egyéb kiadásokkal kellett szembesülniük.

Az árbevételük 12 százalékkal, 6,2 milliárd euróra emelkedett, ezen belül a villanykörték forgalma 13 százalékkal nőtt, amit elsősorban a feltörekvő piacokon tapasztalható erős, kétszámjegyű forgalomnövekedésnek köszönhetnek.

Az év eleji gyors növekedés után a második félévtől visszafogottabb, de erős egyszámjegyű növekedéssel kalkulál a cég, mivel Európában, és az USA-ban is lassan térnek magukhoz a piacok.

A foci vb-nek köszönhetően szezonálisan megugrottak a tévéeladások is, ez azonban az év végéig szintén lecsengő eredményt mutat majd.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 3. 16:10
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom