Banki baki! Egymillióba került a Raiffeisennek a félretájékoztatás

2010. július 8. 13:02

Egymillió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra egy ügyfél téves tájékoztatása miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), egyben kötelezte arra, hogy tartsa be a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályokat.

A felügyelet honlapján közzétett határozat indoklása szerint egy ügyfél azt kifogásolta, hogy hitelének előtörlesztése során a bank nem a levelében ismertetett mértékű kedvezményes szerződésmódosítási díjat számolta fel. Sérelmezte azt is, hogy bár tévedését elismerte, a különbözetet nem írta jóvá számláján.

A bank fogyasztóvédelmi eljárás során tett nyilatkozata szerint tévesen tájékoztatta az ügyfelet a kedvezményes előtörlesztési lehetőségről, mivel az ügyfél nem deviza jelzáloghitellel, hanem államilag kamattámogatott hitellel rendelkezik.

A PSZÁF megállapította: a bank az adott ügyben nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a tájékoztatás során. Az, hogy téves tájékoztatást nyújtott az előtörlesztés során felmerülő költségek összegéről, alkalmas volt arra, hogy befolyásolja az ügyfél döntését, hiszen megfelelő tájékoztatás esetén nem teljesített volna előtörlesztést.

A bírság összegének megállapítása során a PSZÁF enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a hitelintézet a fogyasztóvédelmi eljárás során tévedését elismerte, valamint a teljes és a kedvezményes előtörlesztési díj közötti különbséget (42 139 forint) jóváírta az ügyfél számláján.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A PSZÁF az idén már több esetben szabott ki bírságot pénzügyi szolgáltatókra az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?