Lakáskárok: egy 30 éves Junoszty értékére biztosítja a lapostévét a magyar

2010. július 5. 08:17

Az elmúlt hetekben minden eddiginél nagyobb kárt okozott a villám a háztartások elektromos berendezéseiben. Legfeljebb egy 30 éves Junoszty tévé árán, vagy egyáltalán sehogy nem biztosítja a magyarok többsége az ingóságait például villámcsapás esetére. A szakértők szerint az elektromos kisülések akár 1 kilométeres körzetben is kárt tehetnek a gépekben.

Meteorológusok szerint júniusban akár minden negyedik napon lehet villámlás hazánk felett. Pedig a mai modern lakásbiztosítások meglepően kedvező árúak ráadásul sokkal fejlettebbek is, hiszen már külön díj megfizetése nélkül is eleve tartalmazzák pl. a villámcsapás okozta károk fedezetét - olvasható a 25 biztosítóval kapcsolatban álló CLB Biztosítási Alkusz Kft. előrejelzésében.

A magyarok átlagosan tízévente nézik át, és frissítik a lakásbiztosításukat - már, akinek van egyáltalán -, de jócskán van olyan is, aki több évtizede nem változtatott a szerződésén. Így aztán nagy meglepetés érheti azokat, akik a lakásukban most elszenvedett viharkárok miatt fordulnak biztosítóhoz. Egy meterológiai károkkal kapcsolatos biztosítói ajánlatokat - 25 szolgáltató kimutatását - vizsgáló elemzés szerint az elmúlt három évben a lakáskárokról szóló bejelentések mintegy 60%-a kötődött a viharkárokhoz. A bejelentések között a villámcsapások okozta káresemény áll a második helyen, mintegy 25%-kal, 15%-ot pedig a jégveréssel kapcsolatos esetek tesznek ki.

A CLB Biztosítási Alkusz által készített elemzés rámutat arra, hogy a legnagyobb csalódás azokat éri, akik lakásukat biztosítják, de a benne lévő ingóságokat nem. De azok is rosszul járhatnak, akik mondjuk 30 éve vettek egy "Junoszty" televíziót, bevetették az akkori biztosításukba és azóta semmit nem változtattak rajta, holott ma már - esetleg - több százezer forintos plazma tévéjük van.

A meteorológiai elemzésekre támaszkodó elemzés szerint évente 350 ezer villámcsapásnál is többet regisztrálnak a meteorológusok az országban. Az ezekből fakadó károk, amelyekért a biztosítók fizetnek is, megközelítik a 2 milliárd forintot. Az elemzés rávilágít arra, hogy villámcsapás szempontjából Magyarország a közepesen veszélyeztetett területek közé tartozik.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A legtöbb mennykő az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza-közén csap le. A villámok leggyakrabban júniusban "támadnak", egyes szakértők szerint ebben a hónapban átlagosan minden negyedik napon lehet ilyen légköri jelenség, éppen ezért Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és marketing igazgatója biztos benne, hogy tovább növekszik az ebből eredő káresemények száma is. Mint mondta, a megváltozott környezeti kihívások, valamint a biztosítók közti éles piaci verseny kedvezően befolyásolja a biztosítások díjait, valamint a szolgáltatások körét. Szerinte mindenkinek érdemes átnéznie a szerződését, mert a villámlás okozta túlfeszültség tönkre teheti például a TV-t, és a számítógépet még akkor is, ha van a házon villámhárító.

Egyes szakértők szerint ráadásul a túlfeszültség következtében az elektromos kisülések nem pusztán ott okoznak kárt, ahova becsapnak, hanem akár 1 kilométeres körzetben is. Ezért megfelelő biztosításra annak is szüksége van, aki egyébként gondosan kiépítette háza villámcsapás elleni védelmét - hívta fel a figyelmet Németh.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. június 11. 21:04
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A SpaceX IPO-ja nem egyszerűen egy tőzsdei bevezetés, hanem egy k...
MEDIA1  |  2026. június 11. 18:41
A CPJ arra kéri az EU-tagállamokat, hogy támogassák a magyar médiaszabadság helyreállítását, vonják...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 20:29