21 °C Budapest

Törvénysértő-e az óvodai nyáriszünet: a pedagógusok másként látják

Pénzcentrum
2010. június 23. 15:02

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem jogellenes az óvodák nyári bezárása. Az óvodapedagógusnak joguk van szabadságra menni. A pedagógusok érdekvédelmi szervezete MTI-hez eljuttatott közleményében rámutatott: nem tekinthető jogszerűtlennek, hogy amennyiben a településen több óvoda működik, megtervezzék az egyes óvodák nyári működésével és bezárásával kapcsolatos feladatokat. Ennek során sem jogilag, sem szakmailag nem kifogásolható megoldás, ha a zárva tartó óvodába járó gyermekek közül azokat, akiknek a felügyeletéről a szülők nem tudnak gondoskodni, ideiglenesen másik, a nyitva tartó óvodába irányítják át - olvasható az állásfoglalásban.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének óvodabezárással kapcsolatos álláspontjáról tegnap mi is beszámoltunk: Óvodai nyári szünet: a szülők szerint törvénysértő!

A MSZOE szerint sérti az Európai Unió szociális és foglalkoztatáspolitikája által prioritásként kezelt, a család és a munkahely összeegyeztetését segítő ellátások fejlesztésére irányuló törekvést, ha napokra, hetekre, hónapokra bezárják az óvodákat, iskolákat.

A Pedagógusok Szakszervezete rámutatott: az igaz, hogy a közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározása nem az intézmény, hanem a fenntartó feladata. A törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet pedig előírja, hogy az óvoda nyári zárva tartásáról legkésőbb február 15-éig a szülőket tájékoztatni kell. Az óvoda éves működési rendjének kialakításához indokolt a szülői igényeket ismerni, ezért elengedhetetlen, hogy az óvodák konzultáljanak a szülőkkel.

Az óvodák működésének nyári szüneteltetése nélkül azonban lehetetlenné válna az óvodapedagógusok szabadságának kiadása. Az óvodapedagógusnak, mint minden munkavállalónak és közalkalmazottnak, joga van arra, hogy szabadságon legyen, és a munkáltató pedig köteles a szabadság igénybevételének lehetőségét biztosítani - olvasható a PSZ közleményében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hozzátették: a nyári időszak a legalkalmasabb erre, mivel a szülők is ekkor tudják a legkönnyebben megoldani a gyermekük felügyeletével kapcsolatos feladatokat. Az óvodapedagógusok szabadságolásának ideje alkalmas az óvoda helyiségeinek és berendezéseinek felújításával, karbantartásával összefüggő feladatok elvégzésére is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?