Kormányzati forrásokból többször is elhangzott, hogy első intézkedéseik között visszaállítják a 3 éves gyest, de csak 2012-től. Az azonban még kérdés, hogy mi lesz az ez idő alatt születendő gyerekkel. Ezek a hektikus döntések rosszat tesznek a családok gyermekvállalási hajlandóságának - mondta a Klubrádiónak Pataki Éva, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke.
Az elnök elmondta, a kormány szakmai indoka az, hogy akkor jut oda a jelenlegi gyedes korosztály, ekkortól adnák meg visszamenőleg az anyasági juttatást. A visszaállításkor azonban nem jelentek meg a korrekt érvek, hogy kiknek milyen körülmények között és mikor érdemes meghosszabbítani a gyest és a gyedet.
Az anyák sem egyforma anyagi lehetőségek között élnek, a nagyvárosi jobban kvalifikált nők valószínűleg hamarabb visszamennek dolgozni, szemben az elmaradottabb térségben élőknél. Emellett tévedés, hogy az egy évig járó anyasági juttatás segély lenne - hívta fel a figyelmet Pataki Éva.
Az elnök szerint az is fontos lenne, hogy tudjanak az anyák választani, hogy hol helyezik el gyermeküket, milyen munkát és mennyi ideig választanak a későbbiekben a gyermek nevelése alatt. Ezt a kérdést eddig senki nem vizsgálta, ami viszont problémás.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek
- Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok
- Dárdai Pál kínos utolsó meccse a Hertha kispadján