18 °C Budapest

Így bukhatsz az eurón, hiába ment fel az árfolyam!

2010. június 9. 05:20

Három hónappal ezelőtt még a 260-265 forintos sávban mozgott az euró árfolyama, amely májusra 270-280 forint közé, júniusra 280 forint fölé emelkedett. Az árfolyam emelkedése mellett a Pénzcentrum.hu akkori összehasonlítása szerint 3 hónapos lekötés esetén a legkedvezőbb kamat 3%-os volt. A bukó tehát kizárt, gondolhatnánk elsőre, de mégis van, aki a körülmények ellenére veszített a befektetésén.

Hogy lehet ez? Elvitte volna a kamatadó, vagy az árfolyamok rejtik a megoldást?

Aki március elsején a kedvező árfolyam hírére befáradt egy bankfiókba egymillió forinttal, hogy át szeretné váltani a pénzét euróra és lekötné, az már az átváltáskor megdöbbenhetett. A kereskedelmi bankok által alkalmazott EUR eladási árfolyamok átlaga március elsején 275 forint, tehát az ügyfél 3636,36 euróhoz jutott. A lekötés során 3,00%-os kamattal számolva a megszolgált kamat 27,27 euró, aminek a 20%-a, vagyis 5,45 euró megy el kamatadóra.

Na ezért ilyen drága az euró! Íme a válasz! Kattints!

Az így számított végösszeg 3658,18 euró, amit amennyiben a lejáratkor visszaváltott az ügyfél, akkor a 269 forintos vételi árfolyamon számolva alig több mint 984 ezer forinthoz jutott. Az emelkedő tendencia miatt az alkalmazott vételi és az eladási árfolyamok következtében, valamint a kamatadó miatt veszteséggel zárult az üzlet.


Aki pár napot várt és nem a hónap első napján, hanem ötödikén döntött az átváltás és a lekötés mellett, annak valamivel szerencsésebben alakultak a dolgai. A március ötödikén alkalmazott eladási árfolyamok átlaga 3 forinttal kedvezőbb, vagyis 272 forint volt, így az ügyfél 3676,47 euróhoz jutott. Három százalékos kamattal 27,57 eurót ért el, amiből 5,51 eurót vitt el a kamatadó.

Az ebből számított végösszeg 3698,53 euró, amiért aznapi visszaváltás esetén átlagosan 280 forintos árfolyam mellett az ügyfél közel 1 millió 36 ezer forintot kapott. Mindössze néhány nap a különbség, de az árfolyamok kedvezőbb alakulásának köszönhetően több mint 50 ezer forinttal jobban járt, mint az első ügyfél.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Mi mozgatta az árfolyamot ebben az időszakban?

"Az eurózóna egyre mélyülő adósságválságával párhuzamosan április végétől gyengülni kezdett a forint az euróval szemben a 265 körüli szintekről, majd június első napjaira, a kedvezőtlen kormányzati nyilatkozatok hatására a gyengülő trend folytatódott és egészen 290-ig esett a forint, ez egy éves mélypontot jelent a magyar fizetőeszköz szempontjából.

Az EUR/HUF árfolyam alakulása az elmúlt három hónapban

A forint az enyhülő külpiaci feszültség, illetve a magyar belpolitikai kockázatok enyhülésével párhuzamosan várhatóan mérsékelten tud majd erősödni a következő hetekben." - mondta Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. október 1. 11:38
A Magyar Telekom és az AMC Networks lapuknak megküldött közös közleményükben bejelentették, hogy a k...
Holdblog  |  2024. szeptember 30. 14:24
Az első generációs bioüzemanyagok hatékonysága megkérdőjelezhető, de a második generáció már piacot...
Kiszámoló  |  2024. szeptember 30. 13:37
A nyulunknak rossz hétvégéje volt, állatorvoshoz kellett vinni mindkét napon. Még 130 ezer forintot...
Kasza Elliott-tal  |  2024. szeptember 28. 19:45
Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 1. kedd
Malvin
40. hét
Október 1.
A zene világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?