A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közzétett statisztika szerint az I. negyedévben a pénzpiaci szektor minden intézménycsoportjában több panasz érkezett az egy évvel korábbinál - írja a Napi Gazdaság.
A legnagyobb számban a banki magatartást kifogásoltak. A felügyelet szerint figyelemreméltó, hogy a pénz- és tőkepiaci szektoron belül ismét az összességében kisebb volumenű pénzügyi vállalkozásokra érkezett a panaszok majdnem ötöde.
A nem felügyelt intézményeknél a bejelentések mintegy felét a fogyasztói csoportszervező társaságokkal szembeni problémát tették ki. A panaszok 66%-a ügyviteli és elszámolási gondokra, valamint a szolgáltatás minőségére, illetve tájékoztatási hiányosságra vonatkozott.
A biztosítási szektor esetében összességében véve 2009 utolsó negyedévéhez viszonyítva és az előző év azonos időszakához képest is emelkedett a kifogások száma, utóbbinál közel 25%-os volt a növekedés. Kiugróan sokan voltak (az összes panaszos több mint ötöde), akiknek az Allianz szolgáltatásával akadt gondja.
A bankok közül a negatív rekorder az OTP volt. Az önkéntes nyugdíjpénztárakra érkezett panaszok száma az előző negyedévhez képest az idei első negyedévben nagymértékben nőtt, de még így is alig több mint a fele az előző év azonos időszakában tapasztaltnak. A múlt negyedévben magas magán-nyugdíjpénztári panaszok száma ugyanakkor némileg mérséklődött.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört