26 °C Budapest

Lemondott a Magyar Hitelszövetség elnöke

Pénzcentrum
2010. június 3. 08:32

Június 5-i hatállyal lemondott Barabás Gyula, a Magyar Hitelszövetség elnöke, és egyúttal a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületében végzett munkáját is beszünteti - áll abban a levélben, amit a leköszönő elnök juttatott el a Pénzcentrum szerkesztőségéhez.

A leköszönő elnök levelében úgy fogalmazott, hogy a felelős hitelezés keretében megalkotott szabályok a devizahitelek háttérbe szorításával, az ingatlan-árverések törvényi kereteinek meghatározása, a hozzá tartozó fogyasztóvédelmi jogkör kiszélesítése reményei szerint a jövőben éreztetni fogják jótékony hatásukat, segítve a lakosság túlzott mértékű eladósodottságának megakadályozását.

A Magyar Hitelszövetség elnöke szerint a jelenlegi súlyos helyzetre azonban a korábban elfogadott szabályok nem tudnak megoldást nyújtani, a probléma pedig nem orvosolható civilszervezeti kereteken belül. A többségében önhibájukon kívül adósságcsapdába került családok helyzetének rendezését a jövőben új szervezeti keretek között igyekszik segíteni - derül ki a levélből. Új megbízatását azonban nem fejtette ki a levelében Barabás, telefonon pedig ma reggel nem sikerült őt utolérni.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. július 23. 12:51
A személyi kölcsön az egyik legrugalmasabb hitelkonstrukció, részben ezért is robog a személyi kölcs...
MEDIA1  |  2026. július 23. 11:33
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számlá...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?