Tesco, METRO: milliós gyorssegély

2010. május 19. 11:02

A legnagyobb segélyszervezeteken túl az egyházak, a mobilszolgáltatók és a Tesco is segíti az árvízkárosultakat.

A Telenor, a T-Mobile, a T-Home és a Vodafone ma déli 12 órától közös segélyvonalat indít az 1749-es számon az ítéletidő károsultjainak megsegítésére és az árvíz elleni védekezés támogatására. Az adományokból befolyt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak.

A mobilszolgáltatók összefogtak, hogy segítséget nyújtsanak a hazánkban tomboló ítéletidő károsultjainak, és támogassák a védekezési és helyreállítási munkálatokat. Az 1749-es számot hívó vagy az erre a számra az "ARVIZ", vagy "ÁRVÍZ" szót szöveges üzenetben küldő ügyfelek 200 forintot adományoznak, amely a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el a mentési munkálatok céljaira és a kárt szenvedettekhez.

A Magyar Vöröskereszt a beérkező adományok teljes összegét megkapja. A távközlési cégek semmilyen külön díjat nem számolnak fel az sms-ek, illetve hívások után.

Nemzeti Segélyvonal

Nemzeti Segélyvonal néven magánkezdeményezésre ernyőintézmény jött létre, amellyel bármikor villámgyűjtés végezhető a 1752-es telefonszámra. A gyűjtés nyomán összegyűlő pénzadományok a vezető magyar karitatív szervezeteken keresztül jutnak célba.

A 1752-es emeltdíjas hívószámú Nemzeti Segélyvonal hívásával 250 forint adományozható a májusi ítéletidő károsultjai számára, az így összegyűlt pénzadományok a legnagyobb karitatív szervezeteken keresztül jutnak el a károsultakhoz.

ÍA Tesco is segít

A Tesco jóvoltából, tiszta ivóvíz, tej, takarók, fertőtlenítőszerek, a gyerekeknek édesség és bébiétel jutott el tegnap a miskolci Vöröskereszthez,  általuk azokhoz a családokhoz, akik a heves esőzések miatt nehéz helyzetbe kerültek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A sátoraljaújhelyi, szerencsi, és miskolci katasztrófavédelmi hatóságok több ezer üres liszteszsákot is kaptak, melyek homokkal megtöltve nagy segítséget jelentenek a gátak megerősítéséhez.

A polgármesteri hivatalokkal és a Vöröskereszttel együttműködve a Tesco áruház az elsők között nyújtott segítséget a bajba jutottaknak és az árvízi védekezésben dolgozóknak Miskolcon és Sátoraljaújhelyen, illetve a környező településeken. Az adománnyal a Tesco szeretne hozzájárulni a kialakult katasztrófahelyzet enyhítéséhez az érintett családok körülményeinek javításához, a helyi hatóságok munkájának segítéséhez.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A METRO hazaengedte a dolgozókat

A METRO biztosítja a szükséges eszközöket, alapvető élelmiszereket a miskolci árvízi védekezésben illetve annak elhárításában segítő helyi katasztrófavédelmi csapatnak, a rászoruló embereknek

A METRO minden miskolci kollégájának rendkívüli szabadságot adott, akik az árvíz által érintett településeken élnek vagy segítenek a védekezésben. A METRO a helyi önkormányzat segítségével juttatja el az adománycsomagot, mely egyaránt segíti a védekezésben segédkezők ellátását, illetve a károsultak alapvető élelmiszerrel való ellátását is. Az eszközök illetve az élelmiszerek összeállítása az Önkormányzat szakértőivel szoros együttműködésben és állandó egyeztetés mellett alakult ki.

Fontos a METRO számára, hogy biztosítani tudják, hogy az adományok valóban közvetlenül a rászorulókhoz jussanak el.

A METRO többek között az alábbi termékeket juttatja el a rászorulókhoz, védekezésben segítőkhöz, egy millió forint értékben: ásványvíz, pék termékek, felvágottak, energia szeletek, cukor, kávé, tea, műanyag poharak, gumicsizmák, esőkabátok, melyekre a legnagyobb szükség van a térségben, az utóbbi napokban kialakult rendkívüli esőzések eredményeként.

A METRO Magyarország működésének stratégiai eleme minden település segítése, ahol áruházai megtalálhatóak, fontos a helyi közösség segítése, bármely területen, így az ilyen együttműködés illetve segítségnyújtás természetes eleme a METRO működésének.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 21. 17:40
Csöppet sem fog hiányozni a főpolgármesternek a lap.
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Holdblog  |  2026. május 21. 09:15
A heti munkaórák változása egyre pontosabban rajzolja ki, mely gazdaságok váltak termelékenyebbé a B...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59