Az ország egy emberként védekezik az ár- és a belvíz ellen, több ezren próbálják menteni a menthetőt - mondta Szollár Domokos, a MABISZ elnökével és az önkormányzati miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A károk elhárítása is rendkívüli feladat, egyelőre mindenki a mentésre koncentrál, amivel párhuzamosan megkezdődhet a kárenyhítés, majd a helyreállítás.
Bajnai Gordon fogadta Kisbenedek Pétert, a MABISZ elnökét, akivel egyeztette a károkkal kapcsolatos legfontosabb lépéseket, vázolták a biztosítók károk enyhítésére vonatkozó teendőit. Fontosnak tartották a kárrendezési ügymenet annak érdekében történő egyszerűsítését, hogy az anyagi segítség mielőbb eljuthasson a bajba jutottakhoz.

Felhívták a figyelmet a biztosítók és a kárelhárítók közötti együttműködésre, melynek keretében gyorsulhat a kárfelmérés, majd a károk felszámolása. A jövőben bekövetkező hasonló események kivédése érdekében felkérték a biztosítókat egy olyan csomag kidolgozására, amely segíthet az önkormányzatoknak a katasztrófahelyzetek kezelésében.
Kisbenedek Péter elmondta, hogy a szövetség becslései szerint a károk mértéke már elérte a 4 milliárd forintot, de az ipari és a mezőgazdasági károkkal együtt elérheti akár a 6 milliárd forintot is. A károkat a biztosítók meg fogják téríteni, a társaságok tőke- és tartalékellátottsága erre megfelelő fedezetet nyújt.

A nagyobb biztosítók átcsoportosították a kárszakértői kapacitásukat arra a területre, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk. Az irodákban hosszabb ügyfélfogadási időt rendeltek el, bővítették a telefonos kárbejelentési kapacitást, de interneten keresztül is fogadják az ügyfelek kárbejelentéseit.
A rugalmas előlegfizetési rendszer keretében eltekintenek néhány - például a földhivatali - dokumentumok bemutatásától, így a kárenyhítés hamarabb megkezdődhet. Telefonon keresztül lehetőség nyílik az egyszerűsített kárrendezésre, amennyiben sikerül a károsulttal megegyezni a kárösszegről, úgy akár 2-3 nap alatt az ügyfél bankszámláján lehet a pénz.
A jelzáloghitellel terhelt ingatlanok esetében a kártérítés első körben a hitelező bankot illetné meg, de a biztosítók egyeztettek a bankszövetséggel, hogy egy bizonyos limitösszeg alatt ettől is eltekintenek és ezeket a tételeket a későbbiekben rendezik.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A károsultaknak célszerű mobiltelefonnal képeket, illetve - akinek lehetősége van rá - videofelvételt készíteni a káreseményről. Ekkor a helyreállítással nem kell megvárni a kárszakértőt, a törmeléket viszont félre kell tenni a szemléig.
Az elnök hozzátette, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kármegelőzésre, az önkormányzatok területén folyamatosan karban kell tartani a patakok medrét és a vízelvezető árkokat. A védműveket addig kell megerősíteni, amíg még nincs baj, ellenkező esetben árvíz idején nem tudják betölteni a szerepüket.
A háztartások 72%-a rendelkezik lakásbiztosítással, vagyis 28% nem számíthat a biztosítóktól kártérítésre. Akinek van biztosítása, azoknak is célszerű bizonyos időközönként megemelni a biztosítási összeget, ugyanis az évekkel ezelőtt kötött biztosítások nem biztos, hogy fedezik az ingatlan jelenlegi értékét, illetve a helyreállítás költségeit. Egy vidéki családi ház esetében az elemi károkra történő biztosítás havi 1-2 ezer forintból megoldható, tehát a lakásbiztosítás megfizethető lenne.

Varga Zoltán önkormányzati miniszter elmondta, hogy jelenleg körülbelül 4 ezer fő vesz részt közvetlenül az árvízi védekezésben. Pozitívumnak tekinthető, hogy a kétezer kitelepített negyede már visszatérhetett a lakásába. A kormányzati tartalékok megnyitásával 800 millió forintos keret áll rendelkezésre a védekezés költségeinek fedezetére.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








