Ismét nőtt a magyar milliárdosok vagyona: Demján idén is az élen

2010. május 6. 10:25

Idén is Demján Sándor vezeti a leggazdagabb magyarok listáját. Az elsősorban ingatlanfejlesztéseiről ismert milliárdost 2010-ben is az OTP-vezér Csányi Sándor és az ingatlanbefektető Várszegi Gábor követi.

A Napi Gazdaság Kiadó Kft. kiadásában megjelent A 100 leggazdagabb 2010 című kiadvány alapján igazán jelentős elmozdulást nem hozott a 2009-es esztendő a legtehetősebb magyarok körében. A szerkesztők számításai szerint egy év alatt összesen 275 milliárd forinttal nőtt a 100 leggazdagabb magyar vagyona.

 

A TOP 100 vagyonának alakulása (2002-2010); milliárd forint(Forrás: Napi Gazdság)


Az összeállítás szerint Demján Sándor 20 milliárddal, Csányi Sándor 70 milliárddal, Várszegi Gábor pedig 26 milliárd forinttal tudta növelni vagyonát egy esztendő alatt. Igaz, ez még messze van a 2007-es csúcstól (akkor Demján 300 milliárdos vagyont mondhatott magáénak), de a javulás biztató lehet az érintettek és a magyar gazdaság számára is.

A negyedik helyen a főleg idegenforgalomban (Hunguest Hotels) érdekeltségekkel rendelkező Leisztinger Tamás áll, 80 milliárdos becsült vagyonával. Ötödik a médiaipari nagyvállalkozó (Magyar Hírlap, Echo TV) Széles Gábor 73,5 milliárdos becsült vagyonával. 6. helyet "szerezte meg" a Wallis-vezér Veres Tibor, akinek vagyonát 68 milliárdra becsülik a szerkesztők.

 


A lista -és a TOP 10- legnagyobb meglepetését a szoftverüzletben világszerte, de főleg az Egyesült Államokban elismert Anka Márton berobbanása jelenti. A kis cégekből igazi és a New York-i tőzsdén jegyzett informatikai nagyágyút építő 37 éves menedzser akár a változások jelképe is lehetne. Személyében ugyanis nem egy ingatlanfejlesztő-privatizáló-pénzügyekben navigáló üzletember követelt helyet a leggazdagabbak között, hanem olyan szaktekintély, aki a kreativitásra és a magyar szürkeállományra építve hozott létre jelentős értéket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 


A TOP 10-ben található még a szállítmányozással, logisztikával foglalkozó Waberer's Holding elnök-vezérigazgatója, Wáberer György (becsült vagyona 49 milliárd forint), és a Vegyépszer vezetője, Nagy Elek (becsült vagyona 43 milliárd forint). A lista 10. helyén Kovács Gábor, a Bankár Holding Rt. Vezérigazgatója található, 41 milliárd forintos becsült vagyonával.

A leggazdagabb hölgy a listán a 13. helyen szereplő Kósa Erika: a Brokernet Csoport alapító társtulajdonosának vagyonát 32 milliárd forintra becsülik.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 15. 19:27