Hitelkamat-csökkentés az OTP Banknál

2010. április 29. 13:02

Hitelkamat-csökkentésről döntött a legnagyobb hazai hitelintézet: a meglévő hitelállományt érintő lépés hatását június 1-jétől érzékelhetik az ügyfelek a törlesztőrészletekben. Az egyes forint, euró és svájci frank alapú fogyasztási, valamint lakás-, illetve jelzálog típusú hitelekre vonatkozó, differenciált mértékű kamatcsökkentést a makrogazdasági és versenykörnyezet tette lehetővé.

A 0,15 és 3 százalékpont közötti kamatvágásnál egyebek mellett a jegybanki alapkamat alakulásának, a forrásköltségek mérséklődésének és a finanszírozási kockázat csökkenésének folyamatát és a kapcsolódó prognózisokat mérlegelte az OTP Bank.

Továbbá a forint erősödése által - a keresztárfolyamok változása miatt - kevésbé érintett svájci frank alapú kölcsönök kamatának csökkentésénél figyelembe vette a törlesztőképesség erősítésének az ügyfelekre és a bank működésére gyakorolt pozitív hatását.

A kamatdöntés egy 10 millió forint hitelösszegű, 20 éves futamidejű, svájci frank alapú lakáshitellel rendelkező háztartás számára, 0,25 százalékpontos csökkentést alapul véve, egy év alatt 15 ezer forintot meghaladó megtakarítást eredményezhet.

A hiteldinamika erősítése érdekében a bank tavaly több alkalommal csökkentette piaci kamatozású jelzáloghiteleinek kamatát - mind forint, mind deviza esetében -, illetve a banki Magatartási Kódex ajánlásaival összhangban a korábban folyósított változtatható kamatozású termékeit változó kamatozásúakra cserélte, és irányadó bankközi kamatlábak (BUBOR, EURIBOR) változását követő árazású termékeket vezetett be.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az új hitelkonstrukciók amellett, hogy versenyképesek, az ügyfelek számára még inkább kiszámítható és ellenőrizhető törlesztőrészleteket eredményeznek.

Az OTP Bank 2010. április 17-étől csökkentette az új folyósítású ingatlanalapú piaci forint hiteleinek kamatát is.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 13:07
Egy éve a 18-30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt - egy évvel korábban még...
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 15. 21:04
Agrárszektor  |  2026. október 15. 20:27