A Vám- és Pénzügyőrség nyomozói egy Bács-Kiskun megyei számlagyárat irányító személy, valamint az őt körülvevő elkövetői kör jogellenes tevékenységét leplezte le ez év március végén.
Az eljárás akkor feltárt adatai szerint a pénzügyőrök megállapították, hogy kizárólag ezzel foglalkozó személyek 21 cég nevében bocsátottak ki 80 számlabefogadó gazdasági társaság felé főleg építőipari tevékenység körébe tartozó szolgáltatásról fiktív számlákat összesen 1,1 milliárd forint értékben. Ezeket a fiktív számlákat a befogadó cégek adóbevallásaikban felhasználták, amellyel 260 millió forinttal károsították a költségvetést.
A vámhatóság áprilisban házkutatások során okmányokat foglalt le és tíz, az ügyben érintett személyt hallgatott meg. A meghallgatások során további 26 millió forint ÁFA csalásra, valamint 37 millió forint összegű pénzmosásra derült fény.
A számlagyárat irányító magyar állampolgárságú férfi továbbra is előzetes letartóztatásban várja az eljárás befejezését.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő