9 °C Budapest

Egyszerűsített bevallást kértél? Fontos infók az APEH-től!

Pénzcentrum
2010. április 20. 04:32

Megkezdte az egyszerűsített bevallási ajánlatok kiküldését az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A papír alapú bevallási ajánlatok többségét már postára adták, a maradékot és az elektronikus ajánlatokat is hamarosan útnak indítják.

A 2009. adóévre vonatkozóan az egyszerűsített bevallás adóhatóság által történő elkészítéséhez szükséges 0953Ny nyilatkozatok feldolgozása már megtörtént. A nyilatkozatok postára adásának határideje 2010. február 15-e volt, melyet egy nappal sem léphettek túl az adózók, amennyiben azt szerették volna, hogy az APEH valóban el is készítse számukra bevallási ajánlatot.

A nyilatkozatokat kétféleképpen (elektronikusan illetve postai úton) lehetett eljuttatni az APEH-hoz. A nyilatkozatukat postán feladóknak az állami adóhivatal szintén postán küldi meg a bevallási ajánlatot. Az elektronikus utat választó magánszemélyeknek pedig az ügyfélkapus tárhelyére érkezik a bevallási ajánlat.

Az adóhatósághoz idén összesen 244 319 darab 0953Ny nyilatkozat érkezett. Ebből a benyújtási határidőt követően beküldött - és ezáltal érvénytelen - nyilatkozatok száma 5668volt. Jogosulatlanul tett nyilatkozatot 422 magánszemély, 113 magánszemély pedig a nyilatkozattételt követően elhunyt.

Érkeztek az adóhatósághoz hibásan benyújtott nyilatkozatok is, és ha azt a magánszemély az adóhatóság felszólítása ellenére, a megadott határidőn belül nem javította, a nyilatkozata érvénytelen maradt. Az említett esetekben az adózók levélben kaptak értesítést a nyilatkozatuk érvénytelenségéről, valamint a 0953-as személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségükről.

Idén többen választhatták az egyszerűsített bevallást

A törvényi változásoknak köszönhetően a tavalyi évhez képest bővült azon adózók köre, akik a 2009. adóévre vonatkozóan az egyszerűsített bevallás mellett dönthettek. Így idén választhatták az egyszerűsített bevallástat az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással (ekho) adózók is, valamint azok az adózók is, akik olyan jövedelmet szereztek, melyet 11%-os egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terhel.

A törvényi lazításnak köszönhetően a tavalyi (2008-as) bevalláshoz képest a nyilatkozók közül idén jóval kevesebben kerültek a jövedelemadatok alapján elutasításra: mindössze 7354-en, a tavalyi közel 30 ezer adózó helyett.

Az APEH "hozott anyagból" dolgozott

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az adóhatóság hangsúlyozza, hogy a bevallási ajánlatok a hibátlan nyilatkozatok, a munkáltatók és kifizetők adatai, valamint a kontroll adatok alapján készültek el.

A tavalyi évhez képest kisebb számban kapnak értesítést azon magánszemélyek, akik kérték az egyszerűsített bevallás elkészítését, azonban az adóhatóság nyilvántartásában nem szerepel a munkáltatók/kifizetők által lejelentett jövedelem, ez összesen 8316 magánszemélyt érint. Ebben az esetben is segítséget ajánl fel az adóhatóság. Amennyiben a magánszemély az APEH levelével és a kapott igazolásaival felkeresi az adóhatóság bármelyik ügyfélszolgálati irodáját, úgy segítséget kap a 0953-as személyi jövedelemadó-bevallása elkészítéséhez, melynek benyújtási határideje idén is május 20-a.

Hol tart az ajánlatok kiküldése?

A beérkezett 0953Ny nyilatkozatok feldolgozását követően eddig 220 723 magánszemély részére készítette el a bevallási ajánlatot az adóhatóság, melyek postázását már megkezdte. A Pénzcentrum érdeklődésére az APEH-nál elmondták, hogy eddig 130 ezer boríték futott ki a hivatalból. Az elektronikus ajánlatokat pedig a hétvégén és a jövő hét elején küldik ki annak a 40 573 adózónak, akik éltek a kérelmek elektronikus benyújtásának lehetőségével.

A 2009-es adóévre vonatkozó több mint negyvenezer elektronikusan beküldött egyszerűsített bevallás közel duplája a 2008-as 22 322 ugyanilyen elektronikus dokumentumnak. Az APEH által közölt adatok alapján elmondható, hogy az egyszerűsített bevallást választó magánszemélyek közel 20%-a az alacsonyabb költségen feldolgozható, és az adózók számára is gyorsabb elektronikus utat választotta egyszerűsített bevallása benyújtására.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem