A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az Erste Lakáslízing Zrt. és az Erste Ingatlanlízing Zrt. együttesen az új lakáscélú lízingügyletek 46 százalékát szerezte meg 2009-ben, ezzel az új lakáslízing ügyletek terén piacvezető lett.
A pénzintézet közleménye szerint az Erste Lakáslízing és Erste Ingatlanlízing cégeinek mérlegfőösszege 16 százalékkal növekedve meghaladta a 13 milliárd forintot, míg adózás előtti eredményük 74 százalékkal emelkedett 2009 év végére.
Várkonyi Csaba az Erste Lakáslízing Zrt. és az Erste Ingatlanlízing Zrt. vezérigazgatója elmondta: az Erste tavaly elsőként lépett a piacra teljes körű szolgáltatással (új és használt ingatlan mind magánszemélyek, mind vállalkozások esetében, nyílt és zártvégű konstrukcióban egyaránt) és év végére a lakossági új kihelyezések terén piacvezető lett.
Az elmúlt egy évben több kedvező törvényi változás is történt az ingatlanlízing szabályozásához kapcsolódóan. Csökkentek az illetékek, a visszlízing illetékmentes lett és a jelzáloghiteleknél az öt százalékkal magasabb finanszírozási érték (LTV) bevezetése - az ingatlan forgalmi értékéhez képest - is a konstrukciók versenyképességét, népszerűségét növelő tényezők lehetnek hosszabb távon.
A gazdasági válság ugyanakkor nem kímélte ez a piacot sem: a Lízingszövetség adatai szerint 2009 első háromnegyed évében jelentős volt a visszaesés a finanszírozott összeg tekintetében, az utolsó negyedévre azonban enyhe emelkedés kezdődött. A vezérigazgató kiemelte, hogy 2010-re is a 2009 végén elindult enyhe emelkedő trend válhat jellemzővé.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Erste ügyfélkörében ismertebbé vált az ingatlanlízing, változott körükben annak megítélése is. Jelentős mértékben növekedett az ingatlanlízingben finanszírozott lakások aránya, ami annak is köszönhető, hogy a lakástámogatási rendszer megváltozásával az ingatlanlízing már szélesebb lakossági réteg számára vált a jelzáloghitel reális alternatívájává. Aki új lakást vásárol, annak megérte és megéri az ingatlanlízinget választani, hiszen így akár milliókkal is csökkentheti a teljes futamidő alatt vállalt finanszírozási terheit - hangsúlyozta Várkonyi Csaba. Az áttörésszerű változást bizonyítja, hogy az Erste Lakáslízing és Erste Ingatlanlízing mérlegfőösszege 16 százalékkal, míg adózás előtti eredményük 74 százalékkal emelkedett 2009-ben.
A vezérigazgató hozzátette: 2010-re bebizonyosodni látszik, hogy a lízingügyletek színesebbé tudják tenni az ingatlan- és lakásfinanszírozási palettát. Az Erste a lakáslízing termékeken keresztül többféle jövedelmi, illetve megtakarítási helyzetet tud kezelni, mint azon piaci szereplők, akiknek nincs ilyen terméke. Az ingatlanlízing egyre elfogadottabb és népszerűbb, ezért lehetőség nyílhat a lízingfinanszírozás további elterjedéséhez - mondta végül a vezérigazgató.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei