Összesen 1,7 milliárd forintból, jelentős uniós támogatás segítségével fejlesztették Nyírbátor fürdőjét: a gyógy- és termálfürdőből, valamint tanuszodából álló új komplexumot szerdán adták át a nyírségi kisvárosban.
A város külterületén, a korábbi strandfürdő helyén felépült közel 4 ezer négyzetméteres alapterületű, medencékkel, valamint wellness és gyógyászati részleggel bővített gyógyfürdő és uszoda építése ötven százalékban uniós forrásból valósult meg. Az ehhez szükséges, mintegy 870 millió forintos összeget a település önerőből biztosította. Balla Jánosné, Nyírbátor polgármestere az átadást megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a beruházás része a 3,5 milliárdos összköltségű, Brüsszel által 2,4 milliárd forinttal támogatott Hit és Egészség nevű projektnek, amely a város és térségében vallási-és gyógyturizmus fejlesztését célozza meg.
A komplexum mintegy 2600 négyzetméteres tanuszodai részében egy feszített víztükrű, két termál, valamint egy állítható vízmélységű tanmedence kapott helyet - ismertette a város vezetője. Ennek szomszédságában egy wellness-részleget építettek ki, amelyben három különböző szauna, aromaterápiás szoba, infraszauna, sókamra és masszázshelyiség szolgálja a vendégek igényeit. Az akár 1300 fő befogadására alkalmas fürdő harmadik részlegében pedig az a gyógyászati kezelőtér létesült, amely szolgáltatásaival a Nyírbátorban található, magas ásványtartalmú gyógyvízre épít, különböző fizioterápiás, kórházi-és masszázsszolgáltatásokat nyújtva.
A fejlesztés keretében felújították szociális helyiségeket, a szabadtéri medencéket, tovább új parkolókat építettek és díszburkolattal látták el az épület környékét. A polgármester hozzátette: egy közel félmilliárdos, külön projekt révén termálkempinget is építettek; a 16 darab apartmanban 64 főt tudnak elszállásolni, a közeli horgásztó mellett pedig sátorhelyeket alakítottak ki a vendégek számára. Horváth Gábor, a fürdő üzemeltetését végző, önkormányzati kézben lévő társaság vezetője a jegyárakkal kapcsolatban elmondta: egy egész napra szóló felnőtt belépőjegy 1.300 forintba kerül, ami felveszi a versenyt a térség élményfürdőinek áraival. Hozzátette: a helyieket kedvezményre jogosító városkártyával, a belföldi és külföldi vendégeket pedig árkedvezménnyel próbálják csábítani a város új gyógyfürdőjébe.
A Hit és Egészség - Máriapócs és Nyírbátor összefogása a vallási turizmus fejlesztéséért címet viselő projekt részberuházásai közül már a végéhez közeledik a máriapócsi kegytemplom felújítása, nemrég pedig elkezdték a nyírbátori templomok restaurálását, valamint az ezeket összekötő várostörténeti sétány építését is. A teljes programot várhatóan 2010 decemberére fejezik be.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
Csillagászati összeget fizettek Bajnai Gordon cégéért: ez a leggazdagabb magyarnak se lenne aprópénz
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








