Egyre többen keresik meg az adóhatóságot azzal, hogy hogyan szerezhetik be a bevallási kötelezettségük teljesítéséhez szükséges nyomtatványt. Az adóhivatal januárban valamennyi adózónak, aki az elmúlt évben saját maga nyújtott be a személyi jövedelemadó bevallást már postázta a kötelezettség teljesítéséhez szükséges nyomtatványokat.
Azok az adózók, akik mégsem kapták meg adócsomagjukat a következő módon szerezhetik be a szükséges nyomtatványt:
A kötelezettség teljesítéséhez szükséges programok az APEH internetes honlapjáról ingyenesen letölthetők, melyek lehetőséget adnak arra, hogy a letöltött nyomtatványt a kitöltés után kinyomtatva beküldjék az adóhivatalba.
A kitöltéshez először az ÁNYK-AbevJava keretprogram letöltése szükséges, ezt követően pedig a 0953-as bevallás kitöltő programja. Amennyiben elektronikus aláírásra regisztráltatták magukat az okmányirodában, adóhivatalban vagy elektronikus bevallás benyújtására jogosult személynek meghatalmazást adtak, elektronikus úton is továbbíthatják a bevallást.
Akik internetes hozzáféréssel nem rendelkeznek vagy nem kaptak a tömeges postázás során egység csomagot, azok az adóhivatal ügyfélszolgálatain térítésmentesen kérhetik a kötelezettség teljesítéséhez szükséges 0953-as nyomtatványt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A bevallások benyújtásával kapcsolatos további kérdésekre a 06-40-42-42-42-es telefonszámon felkészült munkatársak adnak tájékoztatást az adózók részére, illetve az APEH regionális igazgatóságainak központi ügyfélszolgálatain található internetes gépen elkészíthetik és ki is nyomtathatják bevallásukat.
A személyi jövedelemadó bevallások benyújtási határideje (egyéni vállalkozók és áfafizetésre kötelezett magánszemélyek kivételével) 2010. május 20.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







