50 évig állt a garázsban a ritka Austin! Megpróbálták beröffenteni és...

Pénzcentrum
2010. március 30. 18:02

A 63 éves Roger Bulled miután nyugdíjba vonult, úgy gondolta, hogy teljesíti a közelmúltban 95 évesen elhunyt apja hosszan dédelgetett álmát és felújítja a közel öt évtizeden át a garázsban sínylődő Austint, melyet még a nagyszülei vásároltak 1929-ben.

Az Austin 12/4 gyártását 1921-ben kezdték meg, ez volt Herbert Austin második modellje az első világháború utáni időszakban. Az autót egészen 1940-ig gyártották, amikor a gyártósorokat a hadügy szolgálatába kellett állítani. A család által vásárolt vászon borítású kivitelt 1931-ig gyártották, ezt követően váltottak fémvázra.

Roger nagyszülei 1929-ben vásárolták az autót, amit az apja egészen 1961-ig használt. Utoljára akkor mozdult meg a jármű, amikor beparkoltak vele a garázsba. A tulajdonos elmondta, hogy az apja a nyugdíjas évei alatt mindig arról álmodott, hogy egyszer rendbe hozza a szülei autóját, de erre soha nem került sor.

Most, hogy Roger is nyugdíjba vonult, úgy döntött, hogy vet egy pillantást az autóra, hogy vajon milyen állapotban lehet az öreg családi tragacs. Megállapította, hogy a korához képest figyelemre méltó az állapota, amikor felpumpálta a kerekeket, azokból a külső repedések ellenére sem szökött a levegő, mert a gumibelső ép maradt. A kocsiban megtalálta az eredeti kézikönyvet, a forgalmi engedélyt (egyetlen tulajdonossal, a nagyapjával), valamint egy megsárgult fotót a jármű fénykorából.

A kíváncsiságtól vezérelve megpróbálta beindítani az autót és a motor az első próbálkozásra át is fordult, de inkább letett erről az ötletéről, nehogy kárt tegyen a ritka relikviában. A felújítási tervek során azzal szembesült, hogy az autó újjáépítése egy vagyonba kerülne, amire neki nincs pénze. Úgy döntött, hogy felkeres egy aukciós házat és árverésre kínálja az autót egy gyűjtőnek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az árverésre április 5-én kerül majd sor, az aukciós ház országos érdeklődésre számít. Egyelőre nem tudják, hogy mennyit kaphatnak érte, de azt remélik, hogy egy olyan gondos gyűjtőhöz kerül, aki szépen felújítja, és úgy vigyáz majd rá, mint az első tulajdonosa.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem