0 °C Budapest

Nyolc év alatt 430 kilométer autópályát adtak át

Pénzcentrum
2010. március 30. 09:02 2 perc

Több mint négyszáz kilométer hosszan adtak át autópálya-szakaszokat az elmúlt nyolc évben, a folyamatban lévő ügyek további több száz kilométer megépítéséről szólnak - írja a Napi Gazdaság.

A 2009-es takarékos évet követően ebben az évben az M6-os átadását követően több szalagátvágási ceremóniát is szerveznek. Sor kerülhet az M43-as több szakaszának átadására, valamint és az M0-s gödöllői bekötését is birtokba vehetik az autósok.

Az elmúlt nyolc év dömpingszerű autópálya-építésének eredménye 430 kilométer hosszú aszfaltcsík lett. A fejlesztéseknek köszönhetően az M7-es és M5-ös elér az országhatárig, az M3-as és M6-os pedig legalábbis megközelíti azt.

A körgyűrű java része elkészült, a keleti szektor megépítése mellett pedig a déli szektor bővítése is megtörtént. Az északi szektor fejlesztése folyik, a nyugati megépítésére azonban még nagyon sokat kell várni.

Vannak olyan szakaszok is, amelyek beruházási szakasza már előkészítés alatt áll. Ebbe a körbe tartozik az M43-as autópálya Makó és országhatár közti szakasza, amely 2012-ben készülhet el. Szintén előkészítési státusban van az M4-es Szolnok és országhatár közti 50 kilométeres szakasza, valamint az M3-as Vásárosnaményt Záhonnyal összekötő darabja.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az M8-as autóútként épül, a beruházás szintén az előkészítési szakaszban van. Itt összesen 320 kilométer hosszú új út megépítéséről van szó, amely Rábafüzestől vezetne Dunaújvároson át Szolnokra. Messze nincs ilyen szinten a harmadik gyűrűnek nevezett M9-es, a 300 kilométer hosszú autóút fejlesztése jelenleg a tervezési szakban van.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18