28 °C Budapest

Súlyosan veszélyes, mégsem figyelünk rá: elmaradunk az elemvisszagyűjtésben!

Pénzcentrum
2010. március 11. 16:32

Folyamatosan szigorodnak az elemek és akkumulátorok visszagyűjtésére vonatkozó uniós előírások. A kibocsátott mennyiség 45 százalékát vissza kell gyűjteni 2016-ra, Magyarország jelenleg 21 százaléknál tart. Az infrastruktúra készen áll, a lakosság 97 százaléka már közvetlen lakókörnyezetében megtalálja a gyűjtőedényeket, ennek ellenére sokan még most is a kommunális hulladék közé dobják a súlyosan veszélyes anyagot.

A húszezredik gyűjtőedényt adta át az akkumulátorok, elemek visszagyűjtését koordináló Re'lem Nonprofit Kft. Budapest X. kerületében, a Kertvárosi Általános Iskolában. Az ünnepélyes átadó is jelzi, a visszagyűjtés magyarországi infrastruktúrája lépést tart az Unió egyre szigorodó elvárásaival, sőt, előtte jár − mutatott rá a cég vezetője. Cserépy Zoltán hangoztatta, jelenleg nagyjából évi 300 tonna elemet juttat vissza a lakosság, amely a kibocsátott mennyiség 21 százaléka. Ez megfelel a jelenlegi előírásoknak, azonban a gyűjtőrendszer ennek a többszörösét is képes befogadni.

A lakosság 97 százaléka már a közvetlen környezetében, saját településén találkozhat a gyűjtőpontokkal, a boltokban, iskolákban, de akár az önkormányzatok épületeiben is. A teljes kiépítettség mintegy 30 ezer gyűjtőedény lesz.

Az áruházak, boltok 2009. július elsejétől kötelesek az elemek visszagyűjtésére, és ehhez a Re‘lemtől ingyenesen kérhetnek gyűjtőedényeket. A hatályba lépés előtt több ezer igénylés érkezett a céghez, mivel százezres nagyságrendű büntetést kaphat a hatóságoktól az, aki elmulaszt a boltjában gyűjtőedényt kihelyezni. A kereskedőknek mellesleg nem csak azt az elemet kell visszavenniük, amelyet ők adtak el, hanem bármilyet. Mivel boltba mindenki jár - hívja fel a figyelmet a társaság vezetője -, most már senki sem mondhatja, hogy nem tudja leadni a használt elemeit, akkuit.

A visszagyűjtött mennyiség 2005-ben még csak 7 százalék volt, tehát az eddigi előrelépés látványosnak mondható, a munka neheze ezután következik - fogalmaz Cserépy Zoltán. A 2016-os, 45 százalékos visszagyűjtési ráta teljesítéséhez azokat a lakosokat kell meggyőzni, motiválttá tenni a szelektív gyűjtésre, akik ezt jelenleg nem teszik. A feladat nehézségét jelzi, hogy a jelenleg csaknem 40 százalékos visszagyűjtési rátával rendelkező Hollandia is kételyeit fejezte ki a hat év alatt elérendő 5 százalékpontos növekedés miatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A meggyőzés mellett fontos a jövő generációjának bevonása is − tette hozzá a vezető. A Re'lem iskolai és óvodai gyűjtőversenyeinek elsődleges célja, hogy minden gyermekben tudatosuljon e hulladékfajta veszélyessége és a visszagyűjtés jelentősége.

Természetesen ez a munka nem elsősorban az uniós előírások miatt fontos − hangsúlyozta az igazgató. Az elemek lúgos oldatokat, az akkumulátorok esetenként nehézfémeket tartalmaznak, melyek helytelen kezelés esetén felhalmozódnak az élő szervezetekben és súlyosan veszélyeztetik a környezetet. Mindenkinek saját alapvető érdeke, hogy ezt előírásoktól függetlenül is megakadályozza, amelyre minden lehetőség adott ma már Magyarországon.

NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 9. 08:18