18 °C Budapest

Kérdés a kamaszokhoz: "A pénz beszél! Te is érted?"

2010. március 4. 11:32

A Magyar Nemzeti Bank megkezdte a középiskolásoknak szóló pénzügyi tájékoztató füzetek postázását. A jegybank az ország valamennyi 11. évfolyamos diákjához eljuttatja a kiadványt.

A Magyar Nemzeti Bank - a Diákhitel Központ, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének támogatásával - immár negyedik alkalommal, 2010-ben is elkészítette rövid tájékoztató füzetét, amely március közepéig eljut az ország valamennyi, mintegy 1200 középiskolájába. Ebben az évben a tájékoztató kiadványt közel 139 ezer 11. évfolyamos diák kapja meg.

A füzet közérthető formában tájékoztatja a fiatalokat azokról a legfontosabb pénzügyi termékekről és szolgáltatásokról, amelyekkel már 17-18 éves korban találkozhatnak. A színes, diákok nyelvén, és előzetes véleményük kikérésével készített tájékoztató többek között olyan alapfogalmakat igyekszik tisztázni, mint hogy mi a bankszámla, mit kell tudni a biztonságos bankkártyahasználatról, ki kaphat diákhitelt, milyen megtakarítási formák léteznek, miért fontosak a nyugdíjpénztárak. Az MNB tanári segédanyag összeállításával is segítséget kíván nyújtani a füzetben található témák tanóra keretében történő feldolgozásához, ennek keretében a kiadvány főbb témaköreihez kapcsolódó prezentációk teszik még szemléletesebbé az anyagot. Az elektronikus tanári segédanyag 2010. március 16-tól tölthető le a www.penziranytu.mnb.hu honlapról.

Idén a kiadványhoz egy játékos pénzügyi totót is készített az MNB, amely március 31-től érhető el az említett honlapon. Az első 200 helyes megfejtő 5 000 Ft értékű könyvutalványban részesül.

A Magyar Nemzeti Bank vállalt célja, hogy törvényben rögzített alapfeladatainak támogatásaként hozzájáruljon a lakosság, és különösen a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztéséhez. Középtávú céljai között szerepel tananyagok és oktatási segédanyagok létrejöttének támogatása, pedagógusok képzésének és továbbképzésének segítése, ismeretterjesztő, oktató programok indítása és tájékoztató anyagok készítése. A Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi ismeretek oktatásának általánossá válásáig tervezi a kiadvány elkészítését és megküldését a középiskolás diákok számára.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 11. 14:39
A Media1 megtudta, hogy az Indexnél zajló személyi változások részeként a napokban Borsi Gergely let...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?