Kijöttek a nyugdíjpénztári hozamok: íme a két véglet!

Pénzcentrum
2010. március 3. 09:02

A Stabilitás Pénztárszövetség elkészítette a tagkasszák hozamalakulásáról szóló elemzését. A 2009-es összesítésből kiderül, hogy az egyedi magánnyugdíjpénztári teljesítmények szórása számottevően növekedett az előző évekhez képest - írja a Napi.

A szövetség tegnap nyilvánosságra hozott elemzéséből kiderült, hogy az eltérésekhez nagyban hozzájárult az, hogy a válság következtében lehetővé tették a kasszáknak az előírt részvényfeltöltési szint későbbi teljesítését, de burkoltan bírálják a devizakitettségre vonatkozó korlátozás bevezetését is.

A szövetség szerint üdvözlendő lenne a nemzetközi tőketranszfer és a diverzifikáció kiszélesítése, így a pénztártagok részesülhetnének a jobban teljesítő gazdaságok pénz- és tőkepiaci hozamaiból (kevésbé lennének kiszolgáltatva a hazai gazdaság esetleges gyenge teljesítményének).

A 2009-es nyerteseket és veszteseket a táblázat tartalmazza. 10 éves időtávon a klasszikus portfóliónál szintén a Dimenzió győzött, míg a kiegyensúlyozott portfóliót a VIT nyerte. A növekedési portfólióban egy évvel korábban mért 5,05%-os átlaghozam 5,77%-ra emelkedett, de ez még mindig azt jelenti, hogy a tagok vagyona reálértéken csökkent.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 19:29