A Parlament elfogadta azt a polgári perrendtartásról szóló törvénymódosítást, melynek értelmében egyes esetekben már nem csak egy-egy állampolgár, hanem azok csoportja is indíthat pert - írja a Népszabadság.
Eddig ha valakit sérelem ért, csak egyedül, saját nevében, a teljes perköltséget egyedül viselve tudott bírósághoz fordulni. Ezentúl bizonyos esetekben, a hasonló sérelmet szenvedett polgárok közösen is indíthatnak pert, ami a nagy ügyfélkört kiszolgáló szolgáltatókkal szemben jelentősen csökkenti a kiszolgáltatottságot.
Korábban ugyanis joggal számíthattak arra a szolgáltatók, hogy ha csak kismértékben károsítják meg az ügyfeleket, azok nem indítanak költséges pert ellenük, most azonban a csoportos per útján akár tetemes összeg kifizetésére is számíthat egy-egy vállalat.
Fogyasztóvédelmi ügyeken kívül csoportos pert lehet indítani az állami közszolgáltatást nyújtó intézmények, így akár iskolák ellen is, ha nem nyújtanak megfelelő szolgáltatásokat.
A törvény lehetőséget ad a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése, a környezetvédelmi szabályok áthágása, a versenyjogi sérelmek miatt is a csoportos perindításra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







