Tavasztól az Állami Számvevőszék (ÁSZ) helyett ismét az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) vizsgálja majd az állami vezetők és hozzátartozóik vagyongyarapodását - közölte az MTI.
Az ÁSZ-hoz két évig tartozó hatáskör eszközök hiányában nem működött, ezért most a számvevőszék kérésére visszakerül az APEH-hoz. Az ezzel kapcsolatos, a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvénymódosításról hétfőn dönt az Országgyűlés.
Az alkotmányügyi bizottság által egyhangúlag benyújtott előterjesztést hétfőn - a parlamenti ciklus utolsó ülésén - azért fogadhatják el, mert a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz is támogatja, és módosító indítványok sem lesznek ahhoz benyújtva - tudta meg az MTI.
A törvényjavaslat azért került a parlament elé, mert az ÁSZ jelezte, hogy a vizsgálatok lefolytatásához nincsen jogköre. A 2008-as törvénymódosítás Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagjának része volt. A változtatást akkor azzal indokolták, legyen világos, ki mennyit és hogyan kap, ha olyan állami tisztséget tölt be, ami az átlagost messze meghaladó felelősséggel jár.
A törvény szerint az ÁSZ ötévente vizsgálta volna az állami vezető és a vele egy háztartásban élő hozzátartozója vagyongyarapodását, ha pedig megszűnt volna a vezető megbízatása haladéktalanul elvégezte volna vagyonosodási vizsgálatot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ügy előzményei közzé tartozik, hogy 2007-ben több vezető politikus ellen is volt ilyen vizsgálat: köztük Orbán Viktor Fidesz-elnökkel szemben is, illetve Lendvai Ildikó akkori szocialista frakcióvezető ellen is, de ő maga ellen kért ilyen vizsgálatot. Ezt követően merült fel, hogy egy független testületnek, a számvevőszéknek kellene átadni ezt a jogkört, de a törvénymódosítás után röviddel kiderült, az ÁSZ-nak nincsenek meg a megfelelő eszközei.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








