1217 milliárddal indulhatnak lakást venni a Fundamentások

Pénzcentrum
2010. február 18. 12:40

Az elmúlt évben újabb mérföldkövekhez érkezett a Fundamenta-Lakáskassza, a társaság a válság ellenére több fontos területen is bizonyított. 2009-ben sikerült megtartani a munkatársi állományt, szinten maradt a lakástakarék termékek értékesítése, ugyanakkor nőtt a cég eredménye.

A 2009-es évben előbb a mérlegfőösszeg, majd a befektetés-állomány, az év utolsó hónapjában pedig a betétállomány is átlépte a 200 milliárd forintos lélektani határt.

A lakossági betétállományt nézve már a tíz legnagyobb hitelintézet között szerepel a Fundamenta, ügyfélszám tekintetében a negyedikek, mérlegfőösszeg alapján pedig a 17. pozíciót foglalják el.

A társaság az elmúlt 12 évben számos paraméter alapján meghatározó jelentőségű szereplővé nőtte ki magát a magyar lakásfinanszírozási piacon.

A válság következtében felértékelődtek a megtakarítási termékek a lakosság számára, de a hazai piac 12%-os lefedettsége még messze elmarad a nyugat-európai 40-45%-tól. A bővülésnek tehát van tere, a Fundamenta szerint a következő 4-5 évben megduplázódhat a lakástakarék szerződéssel rendelkező ügyfelek száma.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2009-ben 138 ezer darab lakástakarék szerződést kötött a társaság, ami alig maradt el az előző évi 141 ezer darabtól. Kiemelkedőnek tekinthető, hogy a partnerbankoknak közvetített és a saját hitelezéssel együtt a bankrendszer teljes forint alapú lakáshitelezésének a 10,64%-a a Fundamentához kötődik.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 11. 14:39
A Media1 megtudta, hogy az Indexnél zajló személyi változások részeként a napokban Borsi Gergely let...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?