Magyar nyugdíjból még Indiában sem élnénk meg!

Pénzcentrum
2010. február 15. 09:17

A 90 ezer forintos magyar állami átlagnyugdíjból egyedül Afrikában és Mexikóban élhetnénk jobban, még Indiában is szűkölködnénk belőle - írja a Népszabadság.

Egy tavalyi felmérés szerint a magyar átlagnyugdíj mintegy 30 százalékkal kevesebb a magyarok szerint annál, mint amennyiből meg lehetne élni öregkorban. Európa más országaiban pont ellenkező a helyzet: ott még megtakarításra is jut belőle.

A magyarnál jobb a helyzet Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is: náluk alig több mint 5-15 százalékkal marad el csak az átlagnyugdíj a megélhetéshez szükséges összegtől.

Az átlagos öregségi nyugdíj összege ugyanis kevesebb, mint 90 ezer forint. Összehasonlítva a megélhetési költségeket, azt lehet mondani, hogy ezzel az átlagnyugdíjjal egyedül Mexikóban, illetve Afrikában élhetnénk jobban, hiszen még Romániában sem ér többet a forintunk.

Az egyes országok, illetve városok megélhetési kölségeit, illetve a valutaárfolyamok figyelembevételével alig van olyan ország, ahol a magyar átlagnyugdíjból fedezni lehetne az életszínvonalat. A 90 ezer forintnál kisebb magyar átlagnyugdíj például Tokióban annyit tesz, mintha 40 ezer forintunk volna, Moszkvában ugyanez 50 ezer forintot ér.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 11:41
A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos néps...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 11:18
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedd...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 19:29