Nincs elég pénze a költözésre, ezért még mindig a szüleivel él a 18-34 év közötti korosztály több mint 20 %-a - áll egy brit felmérésben. A saját lakás álma egyre inkább szertefoszlani látszik ezeknek az embereknek, mivel a közgazdászok körülbelül 20 %-os ingatlanár emelkedést jósolnak 2013 végéig Nagy-Britanniában.
A lakásvásárlás hatalmas költsége több millió fiatalt kényszerít arra, hogy - bár már nem tinédzser, mégis - a szüleivel éljen. A felmérés során többen úgy vélekedtek, hogy így legalább könnyebben tudnak gondoskodni az idősödő szüleikről, de ez akkor sem a családi kapcsolatok ápolásának legegészségesebb módja.
Az idősebb megkérdezettek arra panaszkodnak, hogy képtelenek támogatni gyermekeik lakásvásárlási terveit, mivel annyira magasak az árak. Azok is szeretnének több időt tölteni az unokáikkal, akiktől már külön élnek a gyermekeik, de a fiatalok nem engedhetik meg maguknak a jobb környéken történő lakásvásárlást.
Közgazdászok szerint a következő négy évben akár további 20 %-kal is emelkedhetnek a lakásárak a szigetországban, így a jelenlegi 167 ezer fontos (52 millió forintos) átlagárak 210 ezerre (65 millió forintra) nőhetnek. Az alacsony kamatok, a szűk kínálat és az egyre kedvezőbb hitelfelvételi lehetőségek egyaránt fűthetik a lakáspiacot, ezzel sokak saját lakásba költözésről szőtt álmai egyszerűen szertefoszlanak.
A 20-as 30-as korosztály egyelőre örül, ha van munkája. Az ország munkaerő-piaci résztvevőit tovább sújtják a sorozatos létszámleépítések, akinek megmaradt az állása, az is a fizetése csökkentésére vagy befagyasztása számíthat.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.