2010. május 29-én a bécsi WestLicht Photographica aukciós ház gondozásában kalapács alá kerül egy hibátlan állapotban fennmaradt, 1839-ben készült, a feltaláló által dedikált Daguerreotype. A kikiáltási ár 200 ezer euró (54 millió forint) lesz, de az aukciós cég szerint a kivételes darabért ennek a többszörösét is megadhatják a gyűjtők.
A fából készült csúsztatható fedelű fényképezőgépet Alphonse Giroux (1775-1848) - a feltaláló Louis Jacques Mande Daguerre (1787-1851) sógora - készítette 1839 szeptemberében Párizsban. Az első használható fényképezési technológia kifejlesztője a kézjegyével látta el a készüléket, hogy igazolja annak hitelességét.
A nagyközönség számára 1839 augusztusában mutatták be a készüléket (öt nappal a bemutató után már újsághirdetés jelent meg róla a nyomtatott sajtóban), tehát az aukcióra bocsátott készülék az első darabok közül való lehet.
Pontos számot nem tudni, hogy hány darab készült a Giroux-féle masinából, de a szakértők szerint viszonylag rövid időn belül olcsóbb és fejlettebb készülékek jelentek meg a piacon, amiből arra következtetnek, hogy nem túl sokat gyárthattak belőle. Mára csak nagyon kevés Daguerreotype maradt fenn, azok is szinte kivétel nélkül múzeumokban találhatóak.
A rövidesen árverésre kerülő készülék generációk óta egy német család tulajdonában van. Az aukciós ház szerint soha korábban nem találkoztak ilyen kiváló állapotban fennmaradt készülékkel. Figyelemre méltó, hogy máig megőrizték a német nyelven írt eredeti kezelési útmutatót, ami tovább emeli a relikvia értékét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A WestLicht Photographica aukciós ház várakozásai szerint 600-700 ezer eurót (160-190 millió forintot) is megadhatnak a ritka darabért (Forrás: Ajax World magazin).
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.